Hirdetés

Az Apple már megint a Google-t piszkálja



|

Természetesen a személyes adatok biztonsága miatt folyik a cicaharc, bár az Apple azért ezzel kicsit elkésett.

Hirdetés

A két nagyvállalat között folyamatos az adok-kapok, legalábbis külöjnféle üzengetések és egyéb szurkálódások szintjén. Amikor például az idei év legelején valaki a CES 2019 kiállításra érkezett Las Vegasba, az Apple-nek a rendezvény főbejáratánál sikerült egy jól észrevehető plakáthelyet kiebérelnie, amelyre egy egyértelműen Google-nek szánt üzenet került a Las Vegasra vonatkozó szólás elferdítésével: "Ami az iPhone-odon történik, az ott is marad". Úgy tűnik, most jött el az idő egy újabb plakátra.

Hirdetés

A napokban Kanadában, Torontóban szúrtak ki egy újabb óriásplakátot, amelyet a Sidewalk Labs nevű cég új irodái mellett helyeztek el. A Sidewalk elsőre lehet, hogy nem ismerős sokaknak, de ugyanúgy az Alphabet cégóriás egyik leányvállalata, ahogy a Google is. Épp az irodák ablakába bámul bele az Apple frissen felhúzott hirdetése, amely így szól: "Nekünk az a dolgunk, hogy ne ártsuk bele magunkat a tiétekbe". Ez természetesen megint a Google-nek szól és arra utal, hogy az Apple szerint a saját eszközeiken és rendszereiken minden szinten biztonságban vannak a felhasználók személyes adatai, nem úgy, mint a Google megoldásaiban.

Persze ez az egész ebben a formában nem igaz, hiszen már az Android Pie kiadásakor is kifejezetten sok fejlesztés irányult a személyes adatok védelmére, az idei Android Q bemutatóján pedig a legtöbb fókuszt már ez a terület kapta. Az előadók azt emelték ki, hogy a mesterséges intelligenciával felvértezett rendszer minden adatfeldolgozást magán a készüléken végez el, és adatokat csak úgy cserél a felhőben levő rendszerekkel, hogy azok már titkosított formában pattognak ide-oda, ezáltal lehetetlenség az egyes felhasználókkal kapcsolatosan bármit kihámoznia belőle illetékteleneknek.

De persze ez nem változtat azon, hogy a két cég előszeretettel piszkálja egymást ilyen "kreatív" formában, és mivel az ilyen üzenetekre sosincs egyértelműen ráírva olyasmi, hogy "Érted, kedves Google, ezt neked küldjük azért, mert szerintünk a ti adatkezelésetek botrányos, a miénk pedig nem", ezért a Google sem vághat vissza pédlául azzal, hogy rágalmazásért vagy rossz hír keltéséért bepereli a rivális vállalatot. Szóval szépen üssék csak tovább egymást, csak közben, ha lehet, építsenek biztonságos rendszereket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.