Hirdetés

Testre szabhatóbb háttereket és widgeteket ígér az iOS 14

|

Sok kritika éri az Apple-t amiatt, hogy évek óta nem változtat a főképernyőjén - bár erre nem mindenki szerint van szükség.

Hirdetés

Az Apple még 2014-ben, az iOS 8-ba hozta el a widgeteket, amik a mai napig kizárólag az értesítési központban jelenhetnek csak meg. Az iOS 14-ben ez a jelek szerint változik, és az Androidról ismerős módon, a főképernyőn bárhol elhelyezhetőek lesznek a widgetek, sőt, a háttérképet is jobban testre szabhatjuk majd az Apple következő mobil operációs rendszerében. Legalábbis ezt állítják a jól értesült források, és sok helyen megjegyzik, hogy az Apple évek óta nem változtatott már a főképernyőjén, ezért sok kritika érte a testre szabhatóság hiánya miatt. 

A mozgatható widgetek a főképernyőn óriási változást jelentenének az iPhone-világban, és így már nem kellene a hasznosabb információkért semerre sem görgetni, simítani. A másik oldal persze azt mondja, így elveszne az iOS rendezett, stílusos egyszerűsége. 

Hirdetés

A háttérkép testre szabásánál elvileg lehetőség lesz majd továbbá elhomályosítani vagy elsötétíteni a beállított képet, hogy az appok és widgetek jobban látszódjanak. Kiderült még az is, hogy gyakorlatilag minden olyan készüléken fut majd az iOS 14, ami megbirkózik az iOS 13-mal. Az iOS 14 részleteiről a júniusi WWDC-n hallunk majd, ezt kizárólag online rendezvényként tartja meg az Apple. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.