Hirdetés

Sokat késhet az iPhone 12 mobilok megjelenése



|

A jelentések szerint akár hónapokat is csúszhat az új Apple okostelefonok bolti megjelenése, természetesen a koronavírus sokféle hatása miatt.

Hirdetés

Az elmúlt napokban több jelentés is felbukkant, amelyben különféle források megerősítették, miszerint a koronavírusjárvány ellenére is időben debütál majd az Apple iPhone 12 széria. Ráadásul a Foxconn is tudott annyi munkást toborozni korábban, hogy ne legyen gond a sorozatgyártással. A mostani hírek szerint azonban a koronavírus mégis közbeszólt, szóval a korábbi megállapításoknak csak a fele lehet igaz. Ezek szerint ugyan a mobilok bemutatója nem csúszik, de az első szállítások már későbbre tolódnak a tervezettnél. A Nikkei Asian Review forrásai szerint az Apple jelenleg azt latolgatja, mekkora csúszást engedhet meg magának úgy, hogy egyrészt minél kevesebb arc- és vásárló-vesztéssel megússza, de a közben legyen is elég ideje elegendő nyitókészetet legyártatni. 

Hirdetés

Nem csak az akérdés persze, hogy a gyártási és logisztikai problémák milyen késést okozhatnak, hanem az is, hogy több tényező torzítja, vajon mekkora kezdőkészlettel kell egyáltalán számolni. Egyes elemzők ugyanis azt mondták, hogy az idei iPhone-okra a korábbiaknál nagyobb lesz a kereslet az 5G megjelenése okán, de ez még a globális járvány előtt történt, azóta már látszik egy másik trend is. Erről külön cikkben is értekeztünk, miszerint részben a koronavírus hatására, de ugyanígy az egekbe kúszó csúcsmobil-árak és a lassan adagolt újdonságok miatt is csökken a vásárlók érdeklődése a prémium szintű mobilok iránt. Szóval most ott tipródnak az Apple szakemberei azon, hogy ha x egyenlő a koronavírus elhúzódása miatti gyártási kieséssel, y egyenlő az 5G miatti érdeklődéssel, és z egyenlő az emberek elfordulásával a csúcsmobiloktól, akkor az x+y-z képlet alapján egyáltalán hogyan tervezzenek.

Minden fogadkozás ellenére ráadásul van a beszállítólánccal is, amit jól jelez, hogy az iPhone 12 prototípusát március elejére várták, de az utazási korlátozások miatt ez is későbbre várható, és a globális helyzet mellett az amerikai járványhelyzet súlyosbodása miatt már többször is kellett halasztani rajta. A mérnöki és a gyártási tesztek tehát idén a megszokottnál csak később kezdődhetnek, és így a Foxconn futószalagjait is csak később tudják elindítani. Amennyiben az 5G-s iPhone ráadásul november környékén sem kerülhetne a boltokba, és 2021-re csúszna, az  pedig már alapvetően zavarhatná meg az Apple jövőre vonatkozó terveit. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.