Hirdetés

Az Apple szerint ér fertőtlenítőszerrel pucolni az iPhone-okat



|

A koronavírus-pánik közepette nem árt tudni, hogy a gyártó szerint több módszer is belefér a garanciába.

Hirdetés

A koronavírussal kapcsolatban annyit biztosan lehet tudni, hogy leginkább közvetlen emberi kontaktussal fertőz, ami jelenthet érintést vagy a másik által kiköhögött, kitüsszentett vagy kilélegzett kórokozók belégzését. Ugyan élettelen felületeken egy idő után ez a vírus is elpusztul, de azért egy bizonyos ideig még fertőző marad (ez a kutatások szerint 1-2 órától akár néhány napig is terjedő időszakot jelent). Ezért is érdemes folyamatosan kezet mosni tömegközlekedés vagy bármilyen hasonló tevékenység után, de persze ezt egyébként is ajánlott megtenni, szóval lépjünk tovább. A fenti okfejtést továbbfűzve van egy csomó olyan tárgyunk, amit gyakran fogdosunk - akár például publikus helyeken, tömegközlekedés közben és így tovább. Naná, hogy a telefonra gondoltunk. De vajon hogyan lehet ezeket fertőtleníteni úgy, hogy közben egy esetleges meghibásodásnál a szerviz ezt ne vegye a garanciafeltételek megszegésének?

Hirdetés

Az Apple most közleményben jelezte, hogy ugyan mindeddig a felhasználói feltételek között mindenféle tisztítószer alkalmazását ellenjavallták az iPhone-ok esetében, most felülvizsgálták mindezt, és több lehetőségünk is van a mobilok fertőtlenítésére. De persze ez nem azt jelenti, hogy bármivel nekieshetünk a telefonjainknak, szóval jöjjön a szabad-tilos gyűjtemény.

Mivel szabad fertőtleníteni egy iPhone-t?

A hivatalos új gyártói tanácsok szerint maximum 70 százalékos alkoholtartalmú tisztítókendőkkel, vagy Clorox tisztítókendőkkel óvatosan áttörölhetjük a készülékek kemény felületeit. Ez az iPhone-ok mellett más Apple termékekre, így iPadekre és Mac eszközökre is vonatkozik annyi kitétellel, hogy a nyílásokat illetve áttört felületeket (mint amilyen egy hangszórórács vagy mikrofon-nyílás) kerüljük el.

Mivel tilos tisztítani az Apple mobilokat?

Továbbra sem szabad aeroszol sprével, ammónia vagy hidrogén-peroxid tartalmú készítményekkel, ablakmosó szerrel, öblítőszerrel, súrolószerrel pucolni őket, valamint a sűrített levegő használata sem ajánlott. Az engedélyezett módszerek is csak akkor érvényesek, ha nem az eszközre fújunk közvetlenül alkoholos tisztítószert vagy Cloroxot, hanem a tisztítókendőt itatjuk át (illetve az eleve így forgalmazott kendőket használjuk).

A The Wall Street Journal egyik újságírója gyorsan le is tesztelte mindezt, mert arra volt kíváncsi, hogy a folyamatos ilyen jellegű tisztítás okoz-e valamilyen látható vagy érezhető károsodást az eszközök felületén. Egy iPhone 8-at pucolt át 1095 egymás utáni alkalommal, Clorox fertőtlenítő kendőt használva, ami annak felel meg, mintha valaki 3 éven át naponta egyszer törölné át így a telefonját. A kísérlet végén úgy találta, hogy semmilyen változást nem tapasztalt a burkolaton, szóval a szervizben ezek szerint valóban nem köthetnének bele abba, ha valaki folyamatosan így próbálja fertőtleníteni a készüléket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.