Hirdetés

Bennfentes kereskedelemmel vádolják az Apple korábbi jogi vezetőjét



|

Gene Levoff, az Apple korábbi jogi vezetője alkotmányellenesnek tartja, amit vele tesznek.

Hirdetés

Gene Levoff az Apple korábbi üzleti jogokkal és vállalati biztonsággal foglalkozó igazgatója, aki most bennfentes kereskedelem vádjai ellen kénytelen védekezni. Még októberben pattant ki az ügy, aminek ő nagyon örülne, ha ejtenék. Levoff 2018. szeptemberében kényszerült távozni az Apple-től, a SEC pedig ezután vádolta meg, majd 500 000 dollár óvadék ellenében engedte szabadon. 

Hirdetés

Levoff ellen összesen tizenkét vádpontban vizsgálódnak csalás tárgyában, ezek mindegyikéért maximum 20 év börtön róható ki. 

Az Apple korábbi vezető beosztású ügyvédje állítólag bizonyos ügyleteken 227 000 dollárt nyert, valamint további 377 000 dollárnyi veszteséget került el azzal, hogy belsős információkat használt fel (például még ki nem adott pénzügyi jelentéseket). Levoff azt állítja, a bennfentes kereskedelem miatti felelősségre vonása alkotmányellenes. Az ügy egyébként azért szokatlan, mert épp az ő feladata volt az Apple-nél, hogy betartassa a bennfentes kereskedelem elkerülését előíró szabályokat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.