Hirdetés

Állítólag az Apple megvenné a Netflixet



|

Még csak pletykák keringenek az akvizícióról, de ha mindez igaz, az nagyjából az évtized felvásárlását jelentené.

Hirdetés

A híresztelés azután kapott szárnyra, hogy a Citi két elemzője, Jim Suva és Asiya Merchant kijelentette: az amerikai adózási változások és a két vállalat jelenlegi helyzete miatt már 40 százalékos valószínűséget látnak egy ilyesfajta üzletre.

Hirdetés

A fejtegetés alapját Donald Trump elnök új adózási rendeletei adják. Bár az Egyesült Államok lakosságának nagy többsége épp változatos szitkozódásokkal küldi el az ország fejét melegebb éghajlatra, az új adócsomag a szakértők szerint a leggazdagabb 1 százaléknak kifejezetten kedvező. Ebbe pedig beleérthetőek a legnagyobb vállalatok is, így például az Apple, amely mindezidáig külföldön tartotta pénzállományának nagy részét, nagyjából 252 milliárd dollárt.

Az új rendszerben azonban 10 százalékos adó megfizetésével végre viszonylag fájdalommentesen hazalapátolhatja ezt a brutális összeget, és akár el is kezdheti költeni. Az Apple eddig is szívesen ejtett el olyan megjegyzéseket, miszerint szeretne a médiaszolgáltatások piacán nagyobb befolyást szerezni, akár felvásárlások által is, a Netflix pedig ideálisnak tűnik erre a szerepre. Ráadásul a film- és sorozatguru vállalat szintén emlegetett korábban olyasmit, hogy ha megfelelő ajánlat érkezne valahonnan, akár el is gondolkodna az eladáson.

Már csak azért is, mert az Apple saját szolgáltatása ugyan zenében és alkalmazásokban kifejezetten sikeres, azonban filmekért és sorozatokért a felhasználók még mindig szívesebben választják valamelyik menő streaming szolgáltatót, így a Netflixet, a Hulut vagy az Amazont.

Egyelőre azonban nincs semmilyen konkrét ajánlat (legalábbis nem tudunk róla), szóval még az is lehet, hogy az Apple nem vesz semmit a hazahordott pénzén. Vagy Tim Cook kap belőle egy közepes méretű trópusi szigetet. Vagy esetleg egy kisvasutat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.