Hirdetés

Kínán kívül minden boltját bezárja az Apple



|

Tim Cook szerint így tudják legjobban kivenni a részüket abból a globális harcból, ami a koronavírus terjedése ellen folyik.

Hirdetés

A világ legnagyobb vállalatai is megérzik a terjedő COVID-19 hatásait, ugyanis egyre több ország hoz korlátozó intézkedéseket, minek következtében jó pár fontosabb konferencia és expó kénytelen lefújni programját. Ezúttal az Apple jelentette be, hogy minden Kínán kívüli boltját bezárja, hogy ezzel is óvja alkalmazottait és vásárlóit.

Hirdetés

A vállalat vezérigazgatójától, Tim Cooktól érkezett a közlemény, elmondása szerint a vírussal elleni küzdelem leghatékonyabb módja az, ha csökkentjük a tömegeket és az emberi érintkezések gyakoriságát is a minimálisra redukáljuk. Ők sem kívánnak kimaradni a társadalmi felelősségvállalásból, így lépéseket tesznek a járvány megfékezése érdekében:

"Mivel az új megbetegedések száma egyre nő és új helyekre terjed, így további lépéseket teszünk, hogy megóvjuk csapatunk tagjait és a vásárlóinkat. Kínán kívül minden boltunkat bezárjuk március 27-ig."

Azt is hozzátette, hogy minden Apple Store alkalmazott megkapja a fizetését a szünet idejére is, és az Apple weboldalon keresztül továbbra is lehetőségünk lesz vásárolni, valamint az ügyfélszolgálatot is elérjük, ha bármilyen problémánk lenne. A vállalat egyelőre példamutatóan viselkedik a járvánnyal kapcsolatban, korábban például azt is bejelentette, hogy minden koronavírusra utaló tüneteket produkáló alkalmazottjának korlátlan betegszabadságot biztosít. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.