Hirdetés

Az Apple és a TikTok sem hajlandó Kínáról vallani



|

Sem az Apple, sem a TikTok nem akar nyilatkozni az amerikai kongresszusnak arról, hogy milyen kapcsolataik vannak Kínával.

Hirdetés

Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúskodással kapcsolatban a legtöbbeknek a Huawei neve ugrik be, pedig nem csak ennyire nyilvánvaló hozadékai vannak a tech-szektorban az embargónak és egyéb szigorításoknak. Az amerikai kongresszus egymás után citálja maga elé az olyan kínai vállalatokat, amelyek az Egyesült Államokban is valamilyen szintű befolyással bírnak, valamint azokat az amerikai cégeket, amelyek gyártatnak vagy jelentős forgalmat bonyolítanak az ázsiai országban. Ilyenkor mindenkinek részletesen nyilatkoznia kell arról, hogy milyen kapcsolataik vannak, kikkel állnak üzleti kapcsolatban, milyen üzleti folyamatok történnek a két ország kapcsolatában, és így tovább. Erre ugyan hivatalosan nem kötelezhetnek senkit (egyelőre), de nagyon ajánlott együttműködni, ha az adott cég nem szeretne hátrányokat, vegzálást a kormány részéről.

Hirdetés

Ennek ellenére mindkét oldalon vannak olyan szereplők, amelyek nem állnak be a sorba, és csakazértsem akarják kiteregetni a lapjaikat. Így sem az Apple, sem a TikTok nem hajlandó tanúskodni az amerikai kongresszus előtt, pedig a törvényhozás nagyon is szeretné kifaggatni őket. A legújabb meghallgatásokon az amerikai technológiai ipar Kínával való kapcsolatairól van szó, illetve arról, hogy mindez jelent-e nemzetbiztonsági fenyegetést Amerikára nézve. 

A TikTok az "invitálás" visszautasításakor arra hivatkozott, hogy nem tudott megfelelő küldöttet biztosítani a személyes meghallgatáshoz, de természetesen elkötelezett a kongresszussal közös munka iránt, és írásban bármiről szívesen tájékoztatja őket. Az Apple ennél is egyszerűbben oldotta meg a dolgot: egyszerűen nem reagált a megkeresésre. 

Josh Hawley republikánus szenátor szerint lehet, hogy valami rejtegetnivalója van a két vállalatnak azzal kapcsolatban, pontosan mit és hogyan csinálnak Kínában, és ezért úgy gondolja, az amerikai felhasználók, akik valamilyen Apple terméket, vagy a TikTok appot használják, valamiféle veszélynek vannak kitéve. A politikus úgy fogalmazott, hogy neki már az sem világos, ki vezeti az Apple-t tulajdonképpen, Tim Cook, vagy a pekingi kormány. Ennek ellenére a vállalat valószínűleg azért nem reagál a kérdésekre, mert méreténél és amerikai gazdasági befolyásánál fogva simán megúszhat bármilyen vizsgálódást. A TikTok más kérdés, ráadásul a kínai appot eleve folyamatosan bírálják a személyes adatok hanyag kezelése miatt.

Jó kérdés, vajon hány további vállalatot idéztek, vagy idéznek még be hasonló kérdésekkel - ez ugyanis nem nyilvános, csak akkor tudunk valakiről, ha az adott cég nyilatkozik erről, vagy valamilyen külső forrásból szó esik róla. Ha azonban csak azt nézzük, hány amerikai cég gyártat kínai üzemekben, kifejezetten sok potenciális meghívottja lehet még a vizsgálódásnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.