Hirdetés

Aranyérmes lett a magyar csapat a NASA nemzetközi versenyén



|

Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám párosa emellett még különdíjat is kapott kiemelkedő projektjéért.

Hirdetés

A NASA idén januárban hirdette meg az Aftershock nemzetközi pályázatot, amelynek célja az volt, hogy a jelentkezők megoldásai az űreszközöket érő sokkhatások várható terjedését és erejét legyenek képesek a lehető legpontosabban előrejelezni.  A hagyományos módszereket a mesterséges intelligenciával támogatva precíz modelleket terveztek a résztvevők, de a mezőnyből kiemelkedett a magyar csapat munkája.

Az 50 ezer dolláros összedíjazású versenyre május 1-jéig lehetett jelentkezni, és még különdíjakat is odaítéltek a legjobbaknak a szervezők.

Hirdetés

A szabadúszó magyar fejlesztők, Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám olyan modellt készítettek, amely mesterséges intelligencia által a hagyományos képleteknél jóval több adatot képes figyelembe venni, és 28 adatpont alapján számítja ki, hogy egy erőhatás az eszköz különböző pontjain mekkora rezgéseket kelt.

A neurális hálókkal számos összefüggés felismerhető, végeredményben a térképről a mérnökök képesek azonosítani az egyes tájegységeket. A versenyzők a NASA műhold makettjének eredményei alapján kapták meg az adatokat a program elkészítéséhez. A magyar fejlesztők papírból és szigetelő szalagból építettek műhold makettet, amivel sikerült jobban megérteniük a problémát.

Amellett, hogy Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám megnyerték a NASA Aftershock pályázatot, munkájukért megkapták az újszerű és előremutató megoldásoknak járó különdíjat is. A részletes eredményekről a NASA együttműködő partnere, a Freelancer hivatalos honlapján lehet olvasni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.