Hirdetés

Arcfelismeréssel korlátozza a kínai fiatalok játékidejét a Tencent



|

A vállalat új technológiával asszisztál a szigorú kínai szabályok betartatásához.

Hirdetés

Habár Kína a világ legfontosabb videojátékos piacává lépett elő, a kommunista rezsim nem minden esetben nézi jó szemmel a gaming terjedését. Az ország vezetése szerint ugyanis a túlzott játék veszélyt jelenthet a fiatalkorúakra, ezért 2019-ben szigorú "függőség-ellenes" törvényt léptettek életbe a közkedvelt időtöltés keretek közé szorításáért.

Az előírások értelmében a 18 év alattiak a hétköznapokon mindössze 90 perc játékidővel gazdálkodhatnak, amit csak reggel 8 és este 10 között használhatnak fel. De nem különösen engedékenyek a törvényhozók a hétvégéken és az ünnepnapokon sem: ilyenkor maximum 3 órát játszhatnak a fiatalok.

Hirdetés

Az ország legfontosabb játékipari vállalata, a közel 55%-kos piaci részesedésű Tencent most egy olyan megoldással állt elő, ami nagyban segítheti az államot a drákói szigor gyakorlati megvalósításában.

A Midnight Patrol, vagyis Éjféli Járőr néven bemutatott technológia egy arcfelismerés-alapú eljárás, amely egy nevekből és arcokból álló központi katalóguson futtatja keresztül a játékosok képét, s ha úgy véli, hogy egy este 10 után is mókázó ifjonccal van dolga, akkor blokkolja a hozzáférését a játékokhoz.

A járőr különösen szigorú lesz azokkal, akik megpróbálják elkerülni az azonosítást: az algoritmus őket automatikusan tilosban járó kiskorúként regisztrálja, és megakadályozza a további játékot. Magyarán az azonosítási fázison kortól függetlenül mindenkinek át kell esnie, s a program dönt arról, hogy az illető kiskorú-e.

A Tencent nagyjából 60 játékba tervezi beépíteni a megoldást, köztük olyan népszerű címekkel, mint a Glory of the King, a Honor of Kings, vagy a Peace Elite. A világszerte rengeteg rajongóval bíró League of Legends egyelőre nincs az érintett játékok listáján, de semmi sem garantálja, hogy később nem kerül fel rá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.