Hirdetés

Árulkodott az új iPhone-ok gyártója



|

A Wistron ügyvezetője elárulta, hogy mind a három idei iPhone vízálló lesz, illetve vezeték nélküli töltésre is képesek lesznek.

Hirdetés

A Wistron az a gyártó, amelynek a feladata idén az lesz, hogy besegítsen a Foxconnak az Apple iPhone 7S Plus okostelefonok összeszerelésében. A cég ügyvezetője pedig nagyon érdekes megjegyzéseket ejtett el a 2017-es almás okostelefonokkal kapcsolatban. 

Hirdetés

Az idei évben három különböző modellt dob majd piacra az Apple. Az iPhone 7S Plust a 4,7 hüvelykes iPhone 7S kíséri, a különleges extrát pedig a tizedik évfordulós iPhone 8 jelenti. 

Robert Hwang pedig a cég részvényeseknek tartott találkozója után elárulta az újságíróknak, hogy az idei iPhone modellek összeszerelési eljárása nem változott sokat, annak ellenére sem, hogy most először lesznek képesek a vezeték nélküli töltésre. Hozzátette, hogy a tesztelés már egy másik téma. 

Arról is árulkodott még, hogy az iPhone-ok IP67-es vízvédettsége javul, és idén már mindegyik készülék IP68-as minősítést kap. Ez azt jelenti, hogy mélyebb vízben és több ideig lehet használni a készülékeket, amelyek így egy ligába kerülnek a Samsung Galaxy S8 és az LG G6 okostelefonokkal. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.