Hirdetés

Aszteroidák közelítik meg a Földet a napokban



|

Csak nemrég fedezte fel ezen aszteroidákat a NASA, de szerencsére egyik sem jön túl közel a Földhöz.

Hirdetés

A következő napokban legalább öt aszteroida halad el a Föld mellett a NASA szerint. Elvileg tegnap a 2013 XA22 és a 2020 KZ3 nevű objektumok 2,8 és 1,2 millió kilométerre szálltak el, ezeket az égitesteket 94,4 és 19,5 méteres szélesség jellemezte. A mai napon egy 19 méter átmérőjű 2020 KY jelzésű aszteroida 6,6 millió kilométeres távolságban követi őket.

Hirdetés

Június 11-én aztán 5,7 millió kilométerre közelíti meg a Földet egy olyan égitest, amely egy utasszállító repülőgép méreteivel vetekszik. Ugyanezen a napon lesz egy másik is, annak a mérete egy családi házéhoz hasonlítható. 

Az RT megjegyezte, hogy az öt mostani aszteroidából négyet csak május közepén azonosított a NASA, illetve arra is kitért, hogy ez zsinórban a második hét, amikor több aszteroida is elhalad a Föld mellett (de biztonságos távolságban). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.