Hirdetés

Az 5G sem tudta megmenteni 2020-ban a mobilpiacot



|

A TechCrunch visszatekintett a mobilpiac 2020-as évére, és arra jutott, hogy az 5G nem sokat segített a vásárlások fellendítésében.

Hirdetés

Régóta az 5G folyik a csapból is: ettől majd jobb lesz a felhasználónak, nyereségesek lesznek a cégek, fellendül a gazdaság. És még sok egyébről lehetett hallani. De vajon tényleg az 5G éve volt 2020? Erre kereste a választ a TechCrunch, és arra jutott, hogy egyáltalán nem. Ehhez a megállapításához pedig a Gartner elemzéseit vette alapul. 

Mint emlékeztetnek, éves összehasonlításban a harmadik negyedévben globálisan 5,7 százalékkal zuhantak a mobilpiaci eladások. És ez igazából már jó eredménynek számít az első és a második negyedév drasztikus visszaesései után. Mindezért ráadásul nem okolható csak és kizárólag a világjárvány. 

Hirdetés

A negatív mutatókat annak is köszönhetik a gyártók, hogy a csúcskészülékeik árazása 1000-1500 euró között rögzült, ráadásul a készülékek csereciklusa is megnyúlt fogyasztói oldalról. Mindez a döcögő világgazdasággal és a távmunka nehézségeivel együtt azt eredményezte, egyre többen újra felesleges luxusként tekintenek a nagyon drága okostelefonokra. 

A legtöbb elemzőtől még mindig azt halljuk, hogy az 5G egyszer majd nagy dolgokat tesz lehetővé, de azt továbbra sem tudják, hogy ez mikor teljesül be. Egyesek úgy vélik, hogy majd az 5G-s Apple iPhone-ok eladásai meghozzák a várt áttörést, azt viszont nehéz lenne megjósolni, hogy 2021 az 5G éve lesz-e. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.