Hirdetés

Az a vicc megvan, hogy az Apple és a Google vezetői közösen ebédelnek?



|

Steve Jobs, Larry Page és Sergey Brin egykor közeli kapcsolatban álltak egymással, különleges fotó került elő egy ma már szinte elképzelhetetlen összefonódásról.

Hirdetés

Jason Shellen nemrég két nagyon érdekes képet osztott meg, ezeket azonnal fel is kapta a média. Ő a 2000-es évek elején a Bloggeren dolgozott a Google-nél, később projektmenedzser lett a Google Reader berkeiben. Ebben az időszakban készített néha pár fotót is titokban a Palm Treo 680-as készülékével, ebből pedig ma már kifejezetten nosztalgikusnak és idillinek tűnő helyzet tárul elénk egy olyan korszakról, amikor a mai tech-világ legnagyobb vetélytársai között még teljesen más volt a kapcsolat.

Hirdetés

A képeken az látszik, hogy az Apple és a Google ügyvezetői, társalapítói, Steve Jobs, Larry Page és Sergey Brin, Eric Schmidt egykor jó barátságban voltak egymással, de minimum közeli jó kapcsolatban.  A fotók 2007. augusztusában készültek a Google egyik kávézójában, az egyiken nem csak Jobs és Page, hanem még Schmidt is látható. 

Amikor a Google első befektetői a 2000-es évek elején Page-től és Brintől tapasztaltabb ügyvezetőt kértek, a társalapítók eredetileg Steve Jobsot szerették volna. Ez nem volt kivitelezhető, és végül Schmidtet választották.

A most előkerült képek közvetlenül az első iPhone megjelenése után készültek, annak bemutatóján Schmidt még a Google Térképet és a YouTube-ot népszerűsítette az újnak számító iOS platformon. Az Android piacra dobása után kezdett aztán érthető módon hűvösödni a két vállalat viszonya - azóta pedig Jobs már nem él, a Google egykori alapítói, sőt egykori ügyvezetője is kiszálltak a vállalat közvetlen vezetéséből.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.