Hirdetés

Az AirTaggel akadtak egy ellopott kerékpár nyomára



|

A bűnüldözésben is kapóra jöhet az almás tracker.

Hirdetés

Pletykák hosszú sora után az Apple végül márciusban leplezte le az AirTag nevű nyomkövetőjét, amit a Findy My (magyarul Lokátor) ökoszisztéma hardveres megtestesüléseként bármihez hozzákapcsolhatunk.

Az idehaza 13 ezer forintért kínált kütyüt elsősorban kisebb, könnyen szem elől téveszthető tárgyak (pl. kulcscsomók, tárcák) nyomon követésére szánják a cupertinóiak, de a napokban bebizonyosodott, hogy ennél jóval kreatívabban is alkalmazható.

Hirdetés

A bostoni Gene Gorter ugyanis a kerékpárján található táskában rejtette el arra az esetre, ha valaki szemet vetne a járgányra. Gorter úgy agyalt, hogy a táska legalkalmasabb hely az AirTag számára, mivel a vázon könnyebben kiszúrhatják a "szakavatott" szemek.

Mint kiderült, nem is tévedett. Az otthona előtt parkoló kerékpárját ugyanis július 4-én ellopták, ám az AirTag és a rendőrség segítségével már másnap sikerült visszaszereznie. A happy endhez azonban kellett egy nagy adag szerencse is, mivel a tolvaj időközben a kukába dobta az üresnek vélt táskát, csakhogy pont a szemetes mellett támasztotta le a meglovasított biciklit is. A bostoni rendőrség egy fotót is megosztott a fogásról:

A kerékpáros közösség egyébként hamar felfigyelt a cupertinóiak új kütyüjére, a YouTube-on már számos útmutató ad tippeket az AirTag legjobb elhelyezéséhez. Gorter sztorijából tanulva ezentúl a táskát is felsorolhatjuk a megfontolandó opciók között.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.