Hirdetés

Az AMD elnöke elárulta, hogy idén megszűnhet-e a chiphiány



|

Lisa Su szerint az elkövetkezendő hónapokban sem dúskál majd a világ chipekben.

Hirdetés

Nehéz lenne megmondani, mikor állhat helyre a rend, és érhet véget a chiphiány, ami értelemszerűen számos gyártónak okoz problémákat, hiszen a kulcsfontosságú félvezetők hiányát még az olyan nagyágyúk is megérzik, mint az Apple. Habár korábban már olvashattunk különböző előrejelzéseket a készlethiány kapcsán, akadt olyan, aki pozitívan tekintett a jövőre, és olyan is, aki nem annyira, nem olyan régen pedig az AMD vezérigazgatója is megosztotta velünk az álláspontját.

Hirdetés

Lisa Su szerint az elmúlt 12 hónapban a kereslet még a legagresszívabb várakozásaikat is jóval felülmúlták, és ezt a jelenséget a játékosok is érzékelhették, hiszen az elmúlt időszakban gyakran nagyon nehéz volt hozzájutni a legújabb videokártyákhoz, de CPU-k terén sem mindig mentek könnyen a dolgok. Az AMD vezetője ráadásul úgy véli, hogy idén még biztosan nem fogunk bővelkedni chipekben, ami azt jelentheti, hogy csak 2022-ben állhatnak majd helyre a dolgok.

A jelek szerint a kriptobányászat körüli változásoknak köszönhetően némileg javult a helyzet például a videokártyák piacán, és van olyan európai ország is már, ahol csökkenést mutattak ezen hardverek árai. Valószínűleg még elég messze vagyunk az ideális helyzettől, de talán sok játékos már a kis javulásoknak is kifejezetten örül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.