Hirdetés

Az AMD újabb nagyágyúját csábította át az Intel



|

Az AMD RTG digitális marketingjének feje, Heather Lennon immáron az Intelnél folytatja, vagyis Raja Koduri lassan újraépíti az RTG-t az Intel szárnyai alatt.

Hirdetés

Az Intel a jelentések szerint megint elcsábított egy magas rangú AMD-s vezetőt. Ezzel Raja Koduri lassan teljesen újraépíti a Radeon Technologies Group részleget, de ezúttal az Intel szárnyai alatt, és az Intel erőforrásait használva. 

Hirdetés

Ezúttal Heather Lennon igazolt át a nagy riválishoz: ő vezette az AMD RTG digitális marketingjét, és több mint 10 éve az AMD-nél volt. A Team Red közösség vezetése is az ő feladata volt, illetve rengeteg díjat és elismerést nyert, nem csak ő maga, hanem az AMD-nek is sokat szerzett. A szakértők szerint ő az a lángelme, aki miatt az AMD annak örülhet, hogy a tech fórumokban és a DIY közösségben olyan népszerű. 

Lennon innentől kezdve az Intel digitális marketing részlegénél senior manager, és Mark Taylorral dolgozik majd együtt, aki történetesen az NVIDIA egyik korábbi igazgatója. Szintén korábbi AMD-s és NVIDIA-s igazgató még Chris Hook és Tom Petersen. A teljes projektet pedig Raja Koduri felügyeli, a cél az, hogy az új Xe videokártyákkal ne csak a gamereket és a PC-s felhasználókat, de a felhő és a mesterséges intelligencia piacát is kiszolgálják. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.