Hirdetés

Az Androidot is elvehetik a ZTE-től



|

A Google és a ZTE jelenleg is arról folytatja a megbeszéléseket, hogy lesz-e még a jövőben androidos ZTE okostelefon.

Hirdetés

Nemrég történt meg, hogy az amerikai kereskedelmi miniszter döntött: ennek értelmében egyetlen amerikai cég sem értékesítheti a termékeit a következő 7 év során a ZTE számára. Mindez nem túl jó hír a Qualcommnak, de annál rosszabb a ZTE-nek, amely tulajdonképpen MediaTek chipekre lett korlátozva. Ennél azonban van egy sokkal rosszabb tény is. 

Hirdetés

Egyes források szerint a Google és a ZTE jelenleg is megbeszéléseket folytatnak arról, hogy a ZTE használhatja-e még a jövőben az Androidot. A Google és az Alphabet ugyanis amerikai cégek, a tiltás értelmében a ZTE pedig nem csak alkatrészeket, szoftvereket sem kaphat Amerikából. 

Egyelőre úgy tűnik, hogy a tiltás köre alá esik az Android is. A ZTE és a Google ezért egyeztetnek az ügyben. 

Az magától értetődő, hogy a piacot az Android és az iOS uralja, az elmúlt évek pedig azt mutatják, hogy saját rendszerrel próbálkozni halott ötlet. A ZTE tehát sarokba szorult, és egyes tippek szerint ez csak a kezdet. A jövőben Amerika még szigorúbb kézzel szabályozná, hogy milyen cégekre és piacokra juthatnak el a technológiai termékei. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.