Hirdetés

Az Apple megint leszámolna egy remek technológiával



|

A 2018-as iPhone készülékeken jó eséllyel már egyáltalán nem lesz ujjlenyomat-olvasó.

Hirdetés

Miközben az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus a valaha volt legjobb okostelefonok közé tartoznak, dizájnban sajnos sok éves lemaradásban vannak, és ilyen téren egyszerűen nem is mérhetőek például a Galaxy S8-as szériához. Az Apple jövőjébe mutató iPhone X már közelebb áll a trendekhez, de ebből sajnos hiányzik az ujjlenyomat-olvasó (az Apple nem tudta a kijelző alá építeni a szenzort, a hátlapra pedig nem akarta). 

Hirdetés

Így viszont itt a Face ID, valamint az alapját adó TrueDepth kamera, amely 3D-s arcfelismerést tesz lehetővé. Elég ránézni az iPhone X-re, a zárolás feloldódik, a mobilvásárlás engedélyezve lesz. 

Ming-Chi Kuo, a KGI Securities Apple-ügyekben megbízható elemzője azt mondja, hogy az iPhone 5S-en debütált Touch ID-t örökre száműzi az Apple, vagyis az ujjlenyomat-olvasó 2018-ban a jackcsatlakozó sorsára jut. 

Kuo szerint minden 2018-as iPhone (csak) TrueDepth kamerával és Face ID-val lesz kapható, illetve az új iPad Pro modellek is ilyen irányba fejlődnek. 

Az Apple ritkán első bármilyen technológia bevezetésében (az ujjlenyomat-olvasónál sem az Apple volt a leggyorsabb), azonban igen hatékony abban, hogy egy-egy technológiát eljuttasson a tömegekhez, illetve használhatóbbra fejlessze azokat. Az androidos gyártók gyorsan követték az Apple ujjlenyomat-olvasóját. 

Az almás cég azonban előszeretettel dobja a süllyesztőbe az elavultnak vélt, de jól bevált technológiákat, legyen az optikai meghajtó vagy jackcsatlakozó. Az Apple ismét trendet teremtene, és a feledés homályába száműzné az ujjlenyomat-olvasót. Iparági források szerint az androios mezőny pedig követné, és átállna a 3D-s arcfelismerésre. 

Nem árt megjegyeznünk, hogy a Face ID körüli lelkesedésnek nem sok gyakorlati előzménye van, elvégre élesben még nem próbálta ki magát a technológia. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.