Hirdetés

Az Apple nem kér Zuckerberg metaverzumából

|

Hiába fejlesztenek VR-headsetet, egy friss jelentés szerint a cupertinóiaknak eszük ágában sincs teljesen kiragadni az embereket a valóságból.

Hirdetés

A Facebook még októberben jelentette be, hogy a továbbiakban Meta néven folytatja a tevékenységét, amellyel azt kívánja érzékeltetni, hogy már a metaverzum kiépítése a cég új prioritása. A vezérigazgató Mark Zuckerberg értelmezésében ez egy virtuális valóság alapú platformot takar, ahol a felhasználók az avatárjukon keresztül élhetik alternatív életüket: bevásárolhatnak, dolgozhatnak, bulizhatnak és találkozhatnak egymással.

A sokak számára egyenesen rémisztő koncepció az emberek teljes "bekebelezése" miatt egyedülállónak mondható, ugyanakkor a bejelentés óta több nagy cég, köztük a Tencent, a Microsoft és a Unity Technologies is jelezte, hogy saját metaverzumot épít. Egy nemrég napvilágot látott beszámoló szerint viszont az Apple egyáltalán nem kér a dologból.

Hirdetés

A jelentés forrása a Bloomberg többnyire jól értesültnek bizonyuló elemzője, Mark Gurman, aki a Power On című hírlevele legfrissebb számában osztotta meg a tudását az Apple metaverzumos terveiről. A cupertinóiakról régóta pletykálják, hogy nemcsak egy kibővített valóságra épülő szemüveget, de saját VR-headsetet is fejlesztenek, így adná magát a következtetés, hogy akár egy Zuckerbergéhez hasonló metaverzummal is előállhatnának, ám Gurman szerint nem kell ettől tartanunk.

Az elemző ugyanis arról ír, hogy a belsős forrásai szerint az Apple tiltott területként tekint az efféle virtuális világokra, ezért ő megdöbbenne, ha az almás headset bemutatóján egyáltalán szóba kerülne a "metaverzum" kifejezés. Ha hihetünk neki, a cupertinóiak csak rövidebb felhasználásra (pl. tartalomfogyasztás, játékok, kommunikáció) szánják a VR-headsetet, a valódi prioritásuk pedig az AR-szemüveg, mivel azt egész nap természetesen lehet hordani anélkül, hogy kiszakítaná a viselőjét a valódi környezetéből.

Összességében nem lenne meglepő, ha Gurman előrejelzése pontosnak bizonyulna, hiszen az Apple már most is látványosan igyekszik a Facebook ellenpontjaként feltüntetni magát, ami a felhasználók magánéletét tiszteletben tartó megoldásokban ölt testet. Emlékezetes példa erre a felek tavalyi csörtéje, amely azon pattant ki, hogy némi halasztás után az Apple bevezette a követés elleni védelmet az iOS operációs rendszerben, nagyban megnehezítve a hirdetések célzását a Facebook és a digitális reklámpiac más szereplői számára.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.