Hirdetés

Az Apple nem költ eleget a fejlődésre



|

Pénzösszegben nagyon sokat költ kutatás-fejlesztésre az Apple, de a lehetőségeihez mérten alig tesz valamit a fejlődésért - mondja egy neves elemző.

Hirdetés

Toni Sacconaghi, a Bernstein elemzője nemrég arról beszélt, hogy bár az Apple tavaly 12,7 milliárd dollárt költött el kutatás-fejlesztésre, ennek ellenére alig tesz valamit a fejlődését és az innovációért. 

Hirdetés

Az Apple csak tavaly többet költött kutatás-fejlesztésre, mint amennyit új termékekbe fektetett 1998 és 2011 között. Ezen a területen gyorsabban növekednek a kiadások, mint amilyen gyorsan az árbevétel emelkedik. Más szemszögből azonban úgy tűnik, az Apple alig tesz valamit a jövőért. 

Az elemző szerint az Apple a szabad cash flowjának csupán 2 százalékát költi el kutatás-fejlesztésre, míg a riválisainál ez az arány 25 százalék. Persze az Apple jóval nagyobb készpénz-tartalékokkal bír a többieknél, ezért döbbenetes mennyiségű pénzről beszélünk, még így is. Azonban az Apple a szakértők szerint akkor sem fektet annyit a jövőbe, mint a többiek. 

Sacconaghi megjegyezte, hogy az Apple az árbevétele 5,1 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, míg a többi tech cég 10 százalékot (azok közül, amelyek ugyanolyan, 38 százalékos haszonkulccsal dolgoznak). Az elemző szerint az Apple-nek ideje lenne megdupláznia a fejlesztésekre fordított összegeket. Az Apple a tíz legnagyobb piaci értékkel rendelkező amerikai cég közül az első az árbevétel terén, de csak a hatodik a kutatás-fejlesztésre legtöbbet költők listáján. 

Az Apple erőforrásait és méreteit figyelembe véve a legnagyobb kudarcot az jelenti, hogy a vállalat képtelen volt újabb slágertermékeket felmutatni az elmúlt időszakokban (az Apple Watch, az AirPods és a HomePod sem bírt akkora társadalmi hatással, mint az iPod vagy az iPhone). Az Apple-nek a termékkínálat megújítására és a szolgáltatásokra is sokkal többet kellene költenie, mondja az elemző. 

Vajon majd az AR-szemüveg segít? Egyesek szerint 2020-tól az lehet az új sláger. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.