Hirdetés

Az Apple összehajtható képernyőjű laptop-tablet hibriden dolgozhat



|

Félig iPad, félig macBook lenne elemzők szerint a furcsa hibrid eszköz, amin az Apple fejlesztőmérnökei dolgoznak.

Hirdetés

A mobiltelefonok piacán rendkívül divatosak az első szárnypróbálgatásokat követően egész jól működő hajtogatható készülékek, de az Apple egyelőre látványosan kimaradt ebből a trendből. Azt nem tudjuk, hogy az okostelefonok kapcsán követik-e majd a riválisaikat egy ilyen készülék megjelentetésével, de ha hihetünk egy pletykának, egy egészen másfajta eszközzel beszáll az iPhone gyártója is a versenybe.

A meg nem erősített információkat ismét csak a cupertinói céggel behatóan foglalkozó üzleti újságíró, Mark Gurman szállította, aki sok új Mac gépet jósol tavaszra, és számos már új Apple terméket őszre. Gurman egy, a kijelzők ellátási láncával foglalkozó elemzőre hivatkozik, aki szerint egy egészen újfajta képernyővel kapcsolatban kezdett el puhatolózni az Apple.

Hirdetés

A félbehajtható kijelző a beszámoló szerint egy, az iPad és a macBook, tehát egy tablet és egy laptop között félúton elhelyezkedő eszköz alapja lenne: a húsz hüvelyk képátlójú képernyőt kihajtva egy kifejezetten nagy táblagépként használhatnánk, ha pedig félbehajtjuk, a kijelző alsó felére egy virtuális billentyűzet kerülne, így egy érintőképernyős laptophoz egészen hasonlóan használhatnánk. Gurman a hírlevelében a lenti Lenovo géphez hasonlította a koncepciót, így a fizikai kialakítását illetően valami hasonlóra lehet számítani.

Egy darabig viszont biztosan nem érdemes a boltokban keresni egy ilyen eszközt, ugyanis Gurman hírlevele szerint 2026-ra tervezik a hajtogatható Apple-gép megjelenését, már ha egyáltalán megvalósul a projekt. Elemzők szerint ekkorra megjelenhet akár az Apple régóta pletykált autója, szóval tényleg messze van még az iPad-macBook hibrid esetleges érkezése.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.