Hirdetés

Az Apple rengeteg alkalmazást törölt a kínai App Store-ból

|

Az adatok szerint megközelíti a 30 ezret az eltávolított appok száma.

Hirdetés

Nem nehéz olyan játékkal találkozni a mobilos piactereken, amely már első ránézésre is egy másik, általában elég népszerű alkotás másolatának tűnik, és telepítés után hamar kiderül, hogy valóban ez a helyzet. Előfordulhat, hogy egy-egy app eltávolításra kerül a pofátlan másolás miatt, ám az Apple most más ok miatt volt kénytelen lecsapni jó néhány alkalmazásra.

Hirdetés

Egy friss beszámoló szerint az Apple közel 30 ezer alkalmazást tüntetett el a kínai App Store-ból, mivel azok nem rendelkeztek a helyi hatóságok által kiadott hivatalos licenccel. A vállalat elvileg már korábban figyelmeztette a fejlesztőket az esetleges törlésről, de a jelek szerint sokan nem igazán törődtek a felhívással. A Qimai adatai szerint egyébként a törölt appok túlnyomó része játék volt.

Egyesek szerint ez a manőver is azt bizonyítja, hogy a kínai kormány egyre nagyobb nyomást gyakorol az Apple-re, méghozzá azért, hogy a vállalat tartsa be a 2016 óta érvényben lévő helyi szabályozásokat.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.