Hirdetés

Az Apple Vision Pro AR-szemüveg kapja a savat a kreatív netezőktől



|

A vonatkozó alkotások fókuszában főleg a most bemutatott kütyü ára áll.

Hirdetés

A héten zajlik az Apple éves fejlesztői konferenciája, a WWDC 2023, amelynek keretében bemutatták a cupertinói cég egyik legrégebb óta várt fejlesztését, az Apple Vision Pro szemüveget, amely egyaránt alkalmas a virtuális valóság (VR), illetve a kiterjesztett valóság (AR) megjelenítésére.

Az Apple Vision Pro a cég eddigi termékeihez hasonlóan rendkívül vonzónak tűnik, a látványos bemutató videón már mindenki megcsodálhatta, hogy mire lesz majd képes a jövő év elején érkező eszköz. Emellett sokan a szívükhöz kaphattak, amikor kiderült, hogy a szemüvegért 3499 dollárt, azaz adókkal együtt bő másfélmillió forintot kérnek majd.

Hirdetés

A headset persze beindította a mémgyárosok fantáziáját is, akiknek a többsége épp a meglehetősen borsos árcédulán kezdett élcelődni.

A bemutató videó főszereplője is megkapta a magáét: a minimalista stílusú lakásban ülő nővel kapcsolatban ugyanis hamar megfejtették, hogy miért tűnik olyan üresnek az otthona. Persze, hogy azért, mert mindenét pénzzé kellett tennie, hogy megvásárolhassa az Apple Vision Prót.

Olyan is akadt, akinek eszébe jutott, hogy a kilencvenes években bizony még sokszor rászóltak a szülők a gyerekeikre, hogy ne nézzék olyan közelről a tévé képernyőjét. Ehhez képest 2023-ban itt tartunk:

El kell ismerni, hogy az Apple szemüvege valóban elképesztő látványt ígér, így máris van olyan, aki attól tart, hogy nehezen fogja majd kezelni a való világot, miután hosszabb időt eltöltött a virtuális valóságban.

De olyan is volt, akit az Apple Vision Pro OS operációs rendszer felülete valami egészen másra emlékeztetett:

Másoknak pedig a Google rövid úton elhalt projektje, a Google Glass jutott eszébe az Apple fejlesztéséről.

Ez pedig még csak a kezdet, kíváncsian várjuk a folytatást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.