Hirdetés

Az Apple Watchtól tudta meg egy nő, hogy szívrohama volt



|

Újabb életet mentett az almás okosóra.

Hirdetés

A 2015-ben bemutatott Apple Watch-ban a kezdetek óta nagy hangsúlyt kap az egészségvédelem, így ma már olyan funkciókat kínál, mint a pulzus és a szívritmus figyelése, a véroxigénszint-mérés, vagy épp az esések érzékelése.

Az óra az évek során már számos esetben bizonyította, hogy egy jól irányzott figyelmeztetéssel életet menthet, de a gyors segélyhívások révén is döntő szerepet játszhat, ahogy történt az tavasszal egy jeges vízbe zuhant férfi baleseténél is. Ezúttal pedig egy michigani nő rejtett szívrohamát sikerült kiszúrnia az Apple kütyüjének.

Diane Feenstrát még április 22-én figyelmeztette az óra, hogy szokatlanul magas, percenkénti 169 ütés a pulzusa, miközben semmilyen különösebb erőfeszítést nem végzett. A riasztás miatt elsőként férjét hívta fel, aki azt tanácsolta, hogy értesítse az orvosát.

Hirdetés

A helyi sürgősségi ellátóközpontban aztán átesett egy EKG-vizsgálaton, amely kimutatta, hogy a Feenstrának egy észrevétlen szívrohama volt, amit a koszorúér bal elülső leszálló ágának elzáródása okozott. Az érrendszer ezen területe a gyakori halálesetek miatt "özvegycsináló artériaként" is ismert.

Az óra figyelmeztetése nélkül viszont az asszony soha nem jött volna rá, hogy komoly gond van, elmondása szerint ugyanis egészségesen táplálkozik, rendszeresen edz és a riasztás idején is csak enyhébb tüneteket észlelt:

"A férfiakkal ellentétben, akik sokszor úgy érzik, mintha egy elefánt ülne a mellkasukon, egy nő tünetei nagyon eltérőek. Fájt a bal kezem, volt egy kis duzzanat a bal vállamon és emésztési zavaraim voltak, amiket az idősödés miatti savas refluxszal magyaráztam. A legerősebb a vállam fájdalma volt, de arra gondoltam, hogy porszívózás közben valahogy meghúztam az izmaimat."

Feenstra azóta igyekszik a lehető legtöbb alkalmat megragadni arra, hogy elmesélje a történetét, s terjessze az igét az odafigyelés fontosságáról: az asszony minden nőnek azt tanácsolja, hogy ne magyarázzák mással a szívproblémákra utaló tüneteket, mert mindig érdemes segítséget kérni.

A jó hír pedig, hogy nem csak az Apple okosórája tartalmaz a pulzus mérésére és a szívritmus figyelésére alkalmas érzékelőket, így akár elérhetőbb árú modellekkel is monitorozhatjuk a testünk életmentő vészjelzéseit.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.