Hirdetés

Az eddigi összes mobilján elvesztheti a Google-támogatást a Huawei



|

Lejárt a Huawei-nek kiállított ideiglenes licenc, így van rá esély, hogy a 2019. májusa előtt megjelent okostelefonokra sem lesz többé Google-féle Android, eltűnhetnek a Google-appok is.

Hirdetés

Az amerikai kormány korlátozásai miatt a Huawei tavaly május óta egyetlen új készülékén sem használhat Google-szolgáltatásokat, Google-féle Androidot vagy Google-appokat. Eddig azonban kapott egy megújuló, ideiglenes licencet, amely keretében a Huawei és a Google gondoskodhattak róla, hogy a már korábban megjelent készülékekre továbbra is érkezzenek frissítések, és a Google-szolgáltatások használatban maradjanak. A The Washington Post jelentése szerint azonban ez a licenc lejárt, vagyis a Google többé sehogyan sem dolgozhat a Huawei-jel. 

Hirdetés

A licenc egyébként eleve azt a célt szolgálta, hogy az Egyesült Államok félreeső területein a hálózatok még működjenek addig, amíg a Huawei eszközöket kicserélik bennük. Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerint a licenc lehetőséget biztosított a telekomcégeknek és a felhasználóknak, hogy átmenetileg még használják a készülékeket és hálózatokat, amíg átállnak valami másra. 

A Google megerősítette, hogy valóban a most lejárt licenc tette számukra lehetővé a korábbi készülékek támogatását. Hivatalosan egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz innentől, megújul-e az átmeneti licenc, vagy a Huawei készülékek tulajdonosai kezdhetnek bosszankodni nyugaton. 

Az mindenesetre biztos, hogy a Huawei tényleg sarokba szorult: az új készülékeire továbbra sem lesz Google-támogatás, a Mate 40 és Mate 40 Pro állítólag már meg sem jelennek Európában. A chipekből lassan végleg kifogy a vállalat, a régi készülékek bizonytalan jövőjével pedig már tényleg gyenge lábakon áll a szebb napokat megélt óriás. 

Frissítés

A Huawei magyar képviselete közleményben jelezte, hogy a híresztelés nem hivatalos forrásokon alapul. "Az ügyről egyelőre sem az Egyesült Államok kormánya sem a Google nem adott hivatalos tájékoztatást. Függetlenül a döntéstől a Huawei továbbra is gyárthat és árusíthat olyan Google-licensszel rendelkező GMS-termékeket, melyek 2019. május 16. előtt kerültek kereskedelmi forgalomba. Ezek a termékek mind hozzáférnek a Google Play-hez, ahonnan alkalmazásokat tudnak letölteni és frissíteni" - áll a szövegben. Friss hírünkben elolvashatod a teljes hivatalos állásfoglalást!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.