Hirdetés

Az Essential a kijelző alá rejtené a szelfikamerát



|

A szabadalmi bejegyzések arról árulkodnak, hogy az Essential szeretné eltüntetni a kijelzőbe belógó szenzorsávot.

Hirdetés

Egy ideje már tudjuk, hogy majdnem az összes nagy androidos gyártó az Apple-t követi, és belógat majd egy szenzorsávot az okostelefonok kijelzőjébe. Az is tiszta, hogy az Apple már jövőre száműzné ezt az ellentmondásos újítást. 

Hirdetés

Érdekesség, hogy androidos fronton az Essential volt az első, amely kivágott egy darabot a képernyőből. Nem csak, hogy megelőzte az Apple-t, de már 2016-ban levédetett egy szabadalmat, amely megoldaná a belógó szenzorok problémáját. 

Az Essential szabadalma egy felugró kameráról szól, éppen olyanról, mint amilyennel a Vivo Apex okostelefon kísérletezik. A kamera a készülékházban bújik meg, és csak akkor ugrik elő, ha szükség van rá. 

Az Essential a jelek szerint azonban komolyan fontolgatja az idei trend megoldását, és olyan szabadalma is van, amely az előlapi kamerát a kijelző alá rejtené

Kamerát tehát nem látnánk az előlapon, az a kijelző mögött lenne elhelyezve. A képeket úgy készítené, hogy a panelen átmenő fényt gyűjtené össze. Ennek a megoldásnak hála nem lógna be semmilyen szenzorsáv a kijelzőbe. Egy részben átlátszó régió azonban kellene valahová. Azt nem tudni, hogy ilyen konfigurációban hogyan nézne ki a képernyő, de az Essential valószínűleg alaposan letesztelné, mielőtt piacra dobná. 

Elképzelhető persze az is, hogy ez örökre csak egy ötlet marad. A cégek előszeretettel védetnek le különböző terveket, akkor is, ha nem tervezik a jövőben felhasználni azokat. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az Essentialnek több ötlete is van a trendi kijelzőkre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.