Hirdetés

Az évszázad bunyója jön, egy Las Vegas-i ringben verheti össze egymást Elon Musk és Mark Zuckerberg



|

Elon Musk ketrecharcra hívta ki a Meta vezetőjét, aki rá is bólintott a dologra.

Hirdetés

Az utóbbi hetekben a szokásosnál is hűvösebbre fordult a Twitter és a Facebook/Instagram/WhatsApp triót birtokló Meta viszonya, miután kiszivárgott, hogy Mark Zuckerbergék Project 92 kódnéven dolgoznak az Elon Musk által birtokolt platform lemásolásán, ami a saját meghatározásuk szerint elsősorban a "józan vezetéssel" nőne túl a mikroblogon.

A Twitterért 44 milliárd dollárt fizető milliárdos persze nem vette jó néven a dolgot, jelen állás szerint pedig akár fizikai összecsapásig is fajulhat a konfliktus.

Hirdetés

Az üzengetés tegnap kezdődött, amikor Musk a Project 92-ről szóló terveket kritizálta egy kommentben, amire válaszul egy felhasználó emlékeztette, hogy vigyázzon, mert Mark Zuckerberg jártas a dzsúdzsucu nevű harcművészetben. A kijelentés egy utalás arra, hogy a Meta első embere májusban eldicsekedett egy versenyen való részvételével, ahol érmeket is nyert. Musk azonban nem ijedt meg, és csak annyit írt, hogy ő bizony benne van egy ketrecharcban, ha Zuckerberg is rábólint a dologra.

Erre érkezett a Meta-vezér viszontválasza, aki egy Instagram-sztoriban posztolta Musk tweetjét azzal a felirattal, hogy a milliárdos nevezze meg a helyet és az időpontot. A bejegyzés komolyságára a sajtó is rákérdezett, a vállalat szóvivője pedig megerősítette, hogy Zuckerberg nem tréfált. Musk reakciója nem is késett sokat: a mágnás Las Vegast választotta helyszínül, ami kétségtelenül passzolna egy ilyen cirkuszba hajló összecsapáshoz.

A milliárdos egy másik kommentben azt is hozzátette, hogy van egy különleges mozdulata, amikor egyszerűen csak ráfekszik az ellenfelére, és nem csinál semmit. E sorok írásakor itt áll a történet, az eddigiek alapján pedig nem kizárt, hogy tényleg összehozzák a nagy meccset, hiszen Zuckerberg bizonyára szívesen megvillantaná a dzsúdzsucu-tudását, Musk pedig tavaly még Vlagyimir Putyint is kihívta egy összecsapásra, vagyis bevett ötlet ez nála a nézeteltérések rendezésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.