Hirdetés

Az FBI egyik legkeresettebb szökevényévé vált a kriptokirálynő



|

A nő több mint 4 milliárd dollárt lopott áldozataitól.

Hirdetés

Régóta keresik már a hatóságok a cryptoqueen, vagyis kriptokirálynő néven emlegetett Ruja Ignatovát, aki a 2014-ben alapított cégén keresztül rengeteg befektetőt csapott be, és halmozta az évek során több milliárd dolláros vagyonát. Az FBI csütörtökön frissítette az FBI Ten most Wanted Fugitive, vagyis a tíz legkeresettebb szökevény listáját, amelyen már Ignatova is szerepel.

A nő ellen először 2017 októberében indítványoztak letartóztatási parancsot, Ignatova azóta viszont mozgásban van, és több európai országban is megfordult.

Hirdetés

Ignatovát csalással, elektronikus csalással és pénzmosással is vádolják, de egyelőre nem sikerült bíróság elé állítani. A nő 2014-ben alapította a OneCoin Ltd. kriptovállalatot, ami MLM-rendszeres csalása által összesen több mint 4 milliárd dollárt halmozott fel mindössze két év alatt.

Kiderült, hogy a OneCoin kriptovalutájának nincsen valódi értéke, Ignatova viszont hamis beszámolókkal és jelentésekkel forgatta ki a vagyonából a befektetőket. A legutóbbi értesülések szerint a kriptokirálynő Bulgáriában és Görögországban is tartózkodott, viszont utazhat Németországba, Oroszországba és az Egyesült Arab Emírségekbe illetve több kelet-európai országba is.

Az FBI 100 ezer dolláros jutalmat ajánl azoknak, akik Ignatova letartóztatását segítő információt tudnak szolgáltatni a hatóság számára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.