Hirdetés

Az Intel 14 magos processzorokat hoz a notebookokba



|

Érkeznek az ősszel bejelentett 12. generációs hibrid processzorok notebook változatai, akár 14 maggal.

Hirdetés

Az Intel tavaly októberben jelentette be a 12. generációs Core processzorokat, amelyek hibrid felépítésüknek köszönhetően egyszerre nyújtanak nagy teljesítményt és alacsony fogyasztást. Noha ez a tulajdonság a notebookok esetében számít kiemelten fontosnak, a vállalat első körben csak az asztali processzorokat mutatta be, és egészen a CES 2022-ig kellett várni arra, hogy kiderüljön: mi van a tarsolyban noti fronton.

Teljesen tisztán azért még most sem látunk, mert a Las Vegas-i bejelentés alapján az Intel egyelőre a H termékvonalra koncentrál; ezeket a chipeket a vállalat 14+ colos illetve nagyteljesítményű hordozható gépekbe szánja (pl. gamerlaptopokba). A kisebb ultrabookok többségében szolgálatot teljesítő U sorozattal valamint a P szériával kapcsolatban is derültek ki részletek azért, de bőven akadnak még nyitott kérdések.

A 12. generációs hibrid processzorok legfontosabb tulajdonsága, hogy az Intel kétféle, teljesítményre (P) valamint fogyasztásra (E) optimalizált magot használ bennük. A notebook processzoroknál 14 mag jelenti a csúcsot, ami hat P és nyolc E magból áll össze. Nem túl meglepő módon az asztali változatokhoz képest P magból van kevesebb, hiszen egy laptop esetében (szinte) mindig elsőbbséget élvez a kedvezőbb fogyasztási mutató.

A nyolc most leleplezett processzorból négyben található 14 mag (i9-12900HK, i9-12900H, i7-12800H, i7-12700H), a legkisebb verzióban pedig 8 mag teljesít szolgálatot: az i5-12450H-ban négy darab "P" és négy darab "E" mag található. Az Intel saját mérései szerint az előző generációhoz képest átlagos felhasználás során akár 40, játékoknál pedig akár 28 százalék is lehet a teljesítménybeli plusz, a chipek maximális TDP-je viszont nem változott, az továbbra is 45 watt. A maximális Turbo órajelek 4,4 és 5 GHz között alakulnak, a DDR5-támogatás pedig éppúgy adott minden processzor esetében, mint a Wi-Fi 6E valamint a Thunderbolt 4.

Hirdetés

Az U sorozattal kapcsolatban még sok a kérdőjel, azonban az már most látszik, hogy nagy lépést tesz előre az Intel: a Core i7-1265U lesz a legerősebb változat, amelybe 15 vagy 9 wattos TDP mellett két darab "P" és nyolc darab "E" mag kerül. Vagyis a processzorban 10 fizikai és 12 logikai egység lesz (a P magok támogatják a Hyper-Threading technológiát is), ami nagy ugrás az előd négymagos felépítéséhez képest. A P sorozatban a csúcsot jelentő i7-1280p szintén 6/8-as felépítésű, ám a H szériához képest visszafogottabb teljesítményre számíthatunk a 28 wattos TPD és az alacsonyabb maximális fogyasztás miatt.

A számok és az Intel mérései alapján úgy tűnik, hogy az Alder Lake notebook chipek teljesen rendben vannak, de az Intel előtt még egy nagy akadály tornyosul ahhoz, hogy sikeres legyen ez a generáció: a nagy kérdés az, hogy a Covid árnyékában a készlethiány és más tényezők mennyire hátráltatják majd a gyártást. Noha az Intel hivatalosan nem közölt semmit ezzel kapcsolatban, a partnerek többsége egyértelműen arra számít, hogy egész évben hiány lesz a mobil processzorokból. Úgyhogy arra talán nem érdemes várni, hogy a laptopok ára a közeljövőben az észszerű irány felé mozdul.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.