Hirdetés

Az Intel, az Nvidia és az AMD is áremelésre készülhet



|

Az előzőnél is cudarabb év vár a vásárlókra, ha hihetünk a pletykáknak.

Hirdetés

A koronavírus nyomában kialakult chiphiány és logisztikai gondok miatt már így is az egekben van a videokártyák ára, amire persze jókora lapáttal tesznek rá a készleteket elhappoló kriptobányászok és nyerészkedők is.

A piac három legfontosabb szereplője, az Nvidia, az AMD és a hamarosan belépő Intel szerint legkorábban csak jövőre várható a helyzet normalizálódása, ha pedig hihetünk a friss pletykáknak, addig is újabb jelentős áremelés következhet be, méghozzá nem csak a grafikus feldolgozóknál, de a processzoroknál is.

Hirdetés

A pletyka forrása a DigiTimes, mely szerint a chipipar legnagyobb beszállítójának, a TSMC-nek köszönhetjük a drágulást. A tajvani lap úgy tudja, hogy a gyártó máris 10-20%-kal tornázta fel a lapkákért kért árat, amit a fogyasztókra fognak áthárítani a partnerek.

A DigiTimes szerint az AMD drágábban kapja az összes 7nm-es és 5nm-es chipet, melyeket a Zen 2-től egészen a később érkező Zen 4-ig használnak a pirosak processzorai, így ezeknél jelentkezhet az áremelés. A jelentés nem mondja ki konkrétan, de ilyen lapkákra épülnek az RDNA2-es videokártyák is, tehát ha a tajvani lap nem téved, akkor az AMD GPU-k esetében is logikus lenne drágulásra következtetni.

Az Nvidiánál a várhatóan ősszel befutó GeForce RTX 40-es GPU-k lehetnek érintettek, ezek ugyanis már szintén a TSMC 5nm-es gyártási eljárásával készülnek majd. Itt viszont nem árt megjegyezni, hogy a videokártyahiány miatt már az előző generációs GeForce-ok is az ajánlott fogyasztói ár többszöröséért cserélnek gazdát, így bizonyára az új vasak is iszonyú drágák lesznek, vagyis a TSMC áremelése nem okoz majd nagyságrendi különbséget.

Az Intel szintén a TSMC partnere, az Arc-kártyákkal ráadásul az idén már a diszkrét GPU-k piacán is megjelennek a kékek. A DigiTimes szerint azonban a cég nem csak a TSMC áremelését, hanem a házon belüli technológiákba és gyártási kapacitásba fektetett költségek egy részét is szeretné a vásárlókon bevasalni, azaz több tényező drágíthatja az Intel CPU-kat és GPU-kat.

Mindezek fényében a tajvani lap arra számít, hogy 2022 különösen nehéz év lesz a PC-iparnak, mivel negyedévről negyedévre lassulni fog a kereslet, amit folyamatos áremelések kísérnek majd. A vészharangok kongatása közben  ugyanakkor érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy a DigiTimes gyakran nyúl mellé a hasonló jóslatokkal, a PC-ipar kapcsán pedig már 2021-re is lassulást vártak az elemzők, ám végül 15%-os növekedés lett a vége.   

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.