Hirdetés

Az Intel szerint az ő chipjeik sokkal biztonságosabbak, mint az AMD megoldásai



|

Odaszúr a riválisnak a kékek legújabb biztonsági jelentése.

Hirdetés

A processzorok piacán régóta rivalizál egymással az Intel és az AMD, az idei évtől azonban még kiélezettebbé válik a verseny, hiszen az Arc-széria megjelenésével a kékek már a videokártyás bizniszben is érdekeltté válnak.

A versengés fokozódását jól illusztrálta, hogy nemrég maga Pat Gelsinger, az Intel fejese szólt be a pirosaknak, amikor évértékelőjében úgy fogalmazott, hogy a 12. generációs Alder Lake processzorok megjelenésével az AMD már a visszapillantó tükörbe került. Most pedig a cég friss biztonsági jelentése igyekszik rombolni a vetélytárs reputációját.

Hirdetés

A tavalyi évről szóló "Intel 2021 Product Security Report" kimutatása szerint ugyanis az AMD processzorai jóval több biztonsági sérülékenységtől szenvednek, mint az Intel saját termékei. Sőt, a kékek állítása szerint olykor még az Intel chipekben talált sebezhetőségekért is az azokban használt AMD-technológia felel.

Az alábbi táblázat megmutatja a számokat is. Ezek alapján tavaly az Intel processzorokban 16 biztonsági hibát fedeztek fel a gyártó házon belüli szakértői és a pénzdíjas bugvadász-programjának résztvevői, míg az AMD-technológia kapcsán 31 sérülékenység került nyilvánosságra. A grafikus chipeknél viszont megfordul az állás, itt az Intelnél 51 sérülékenységet, az AMD-nél pedig 27-et regisztráltak.

A két kategóriát összesítve 67 sérülékenységgel a kékek "vezetnek" az 58 hibát összehozó versenytárs előtt, az Intel ugyanakkor azzal egészíti ki az eredményt, hogy az AMD-nél eleve csak májustól decemberig elérhetők az adatok, és hogy a rivális nem végez belsős biztonsági kutatásokat, ezért a másik térfélen minden hibát külsős szereplők buktattak le. A számok tanulsága tehát igazából az akar lenni, hogy az Intel lelkiismeretesebben kutatja és foltozgatja a saját termékei sebezhetőségeit.

A jelentés következő oldala a beágyazott táblázathoz használt adatforrásokat taglalja, és itt hívja rá fel a figyelmet, hogy az Intelnél regisztrált Intel-SA-00481-es sérülékenység valójában 23 hibát rejt az egyes Intel processzorokban használt AMD RX Vega M GL grafikus megoldáshoz kapcsolódóan. Magyarán ebben az esetben még a kékek sebezhetőségéért is a konkurencia volt a ludas.

 "A termékeink biztonsága az egyik legfontosabb prioritásunk. Arra törekszünk, hogy a világ legbiztonságosabb technológiai termékeit tervezzük, gyártjuk és értékesítsük, és folyamatosan megújítjuk és fejlesztjük a termékeink biztonsági képességeit."

- írja Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatója a jelentésben. A 2021-ben nyilvánosságra hozott 226 sérülékenység többsége a cég szerint a GPU-khoz köthető, ezt követik az ethernet- és szoftveres megoldások, a legbiztonságosabbnak pedig a memóriák és a tárhelyek bizonyultak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.