Hirdetés

Az Intel vezetője szerint az AMD már a visszapillantó tükörben van



|

Pat Gelsinger úgy véli, hogy az Alder Lake chipekkel lehagyták a nagy riválist, s hogy a pirosak már nem is fognak visszaelőzni.

Hirdetés

11 hónap telt el azóta, hogy a VMWare éléről átigazolt Pat Gelsinger elfoglalta az Intel vezérigazgatói székét, új korszakot nyitva a kékek történetében. A vezető nemrég egy LinkedIn-videóban ünnepelte a majdnem-évfordulót, kiemelve az érkezése óta eltelt idő kulcsmomentumait.

Ezek között került elő a 12. generációs Intel-processzorok őszi rajtja, melynek kapcsán Gelsinger nem mulasztott el belerúgni egyet a nagy rivális AMD-be sem.

Hirdetés

A karrierjét az Intelnél kezdő, ám 2009-ben a Dell EMC-hez távozott vezető egy autós utalással érzékeltette, hogy az új Alder Lake processzorokkal szerinte lehagyták a konkurenciát:

"Alder Lake. Egyszer csak... Bumm! Visszatértünk a játékba. Az AMD a visszapillantó tükörbe került a fogyasztó kategóriában, és soha többé nem is lesznek a szélvédő előtt; csak vezetjük a piacot."

Az elmondottak nyilván arra vonatkoznak, hogy az Alder Lake chipek valóban jól teljesítenek a benchmarkokon és az ár-érték arány tekintetében, amit első kézből tapasztaltunk a csúcsragadozó i9-12900K-t vizsgáló tesztünkben.

Gelsinger magabiztossága ugyanakkor némiképp megelőlegezett, hiszen az Alder Lake egyelőre nem sok vizet zavar az asztali PC-kénél jóval nagyobb laptopos piacon, miközben az AMD sem pihen, hiszen az év második felében érkezik a Zen 4-architektúrára épülő Ryzen 7000-széria.

Az Intel CEO-ja persze híres a szalagcímekben remekül mutató, velős mondatairól, az egyik első megszólalásában például nemes egyszerűséggel "cupertinói életstílus-cégként" jellemezte azt az Apple-t, amelyik 2020-ban a házon belüli M1 chipre cserélte a kékek technológiáját, az eddigi tapasztalatok alapján átütő sikerrel.

Tény és való azonban, hogy Pat Gelsingerrel a kormánynál az Intel mintha új erőre kapott volna, és már a diszkrét GPU-k piacán is igyekszik megvetni a lábát a cég. A CEO most azzal zárta az évértékelőjét, hogy továbbra is igyekszik a legjobb formáját nyújtani a vállalat 100 ezer alkalmazottjának, s hogy most is pont olyan lelkes, mint az (1979-es) első csatlakozásakor.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.