Hirdetés

Az iOS 12 is árulkodott az új Apple iPadről



|

A képernyő vékonyabb keretet kap, home gomb pedig már nem lesz a következő iPad táblagépen - erről árulkodik az iOS 12.

Hirdetés

Az Apple az új hardverek bemutatója előtt általában maga is kiszivárogtat néhány apró részletet az operációs rendszer kódján keresztül. Az iOS 11 bétája például a kijelzőbe belógó szenzorsávról árulkodott, már az iPhone X debütálása előtt. 

Hirdetés

A 9to5Mac az iOS 12 ötödik fejlesztői bétájában észrevette, hogy az ikont leváltotta az Apple. Az iPad ezen már jóval vékonyabb kerettel bír, illetve home gombja sincs. 

Az Apple jelenleg 7,9 hüvelykes mérettől 12,9 hüvelykes méretig kínál iPadeket, de mindegyik képernyője körül vaskos a káva. Ennek karcsúsítása vonzóbb tableteket eredményez, kisebb fizikai mérettel vagy még nagyobb panellel. A 10,5 hüvelykes iPad Prót például 11 hüvelykes válthatja le, ugyanolyan méretek mellett. 

A home gomb száműzése persze az ujjlenyomat-olvasó végét is jelenti. Szinte kizárt, hogy a szenzor a hátlapra költözne, az Apple ezt a megoldást nem kedveli, ráadásul eleve a Face ID arcfelismerést szeretné elérhetővé tenni az iPadeken. 

Az új ikon egyébként nem mutat belógó szenzorsávot, vagyis elképzelhető, hogy a káva van olyan nagy, hogy elférjenek benne az érzékelők. A spekulációknak komoly alapja van, ugyanis rengeteg pletyka szólt már erről, ráadásul az Apple-t senki és semmi nem kényszerítette, hogy ilyen ikonnal frissítsen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.