Hirdetés

Az iPhone 11-gyel egyszerre jelenhet meg a Samsung összehajtható mobilja



|

Dél-koreai információk alapján valamikor szeptember 18-20. között válhat elérhetővé a Galaxy Fold.

Hirdetés

Régóta késik már a Samsung Galaxy Fold, azonban a múlt héten a Samsung hivatalosan is megerősítette, hogy az összehajtható mobil valamikor szeptemberben végre ismét megjelenik. 

Hirdetés

Konkrét dátumot bár nem mellékelt a Samsung, a dél-koreai The Investor tudni véli, hogy az okostelefon szeptember 18-20. között jelenik meg, legalábbis Dél-Koreában. Mindez a helyi szolgáltatók kommunikációjából derült ki. 

Ez egy meglehetősen érdekes időpont, ugyanis az Apple általában szeptember első felében mutatja be az új iPhone-okat, a második felében pedig piacra is dobja azokat. Nehéz lenne megmondani, hogy a megosztott figyelemmel melyik óriás jár majd rosszabbul.

Eleinte 20 000 - 30 000 darabos készlettel készülhet a hazai piacán a Samsung, Dél-Koreában 100 000 darabos keresletre számítanak. 

A várakozások szerint Dél-Korea mellett Amerikában jelenik meg először a Galaxy Fold, röviddel ezután más régiókban is elérhető lesz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.