Hirdetés

Az iPhone 8 semmit sem takargat

|

A képernyő kivágását nem akarja elrejteni az Apple, inkább kihangsúlyozza.

A keret nélküli (vagy közel keret nélküli) kijelzők királya jelenleg egyértelműen a Samsung és a Galaxy S8, Galaxy S8+, de persze nem szabad leírni az LG G6, a V30 és az Essential Phone próbálkozásait sem. 

Hirdetés

A tizedik évfordulós iPhone 8 szintén közel keret nélküli kijelzőt kínál majd, azonban a rajongókat erősen megosztja a felső kivágás, amelyben a szenzorok, az előlapi kamera és a hasonló dolgok kapnak helyet. Sokan azt remélték, hogy az Apple végül elrejti majd ezt a részt egy fekete állapotsáv használatával. 

Erre lenne is mód, elvégre ha OLED-képernyőt kap az iPhone 8, akkor a kivágást tökéletesen beolvaszthatnák az állapotsávba. Az Apple azonban a jelentések szerint a másik utat választja, és inkább meghatározó dizájnjegyként tekint a kivágásra. 

A Bloomberg jelentése szerint két részre bontja az Apple az állapotsávot, amely nem lesz fekete, és házon belül füleknek hívják ezeket. Itt jelenik majd meg az idő, a másik oldalon pedig az akku, a WiFi és a mobilhálózat ikonja. A jelentés szerint a limitált hely miatt az ikonok dinamikusan változnak majd, a környezethez igazodva. 

Frissítés: időközben az Apple hivatalosan is közzétette a bemutató időpontját. Az eseményre valóban szeptember 12-én kerül sor, az Apple "űrhajónak" becézett új kampuszán. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.