Hirdetés

Az megvan, hogy egy Janet Jackson számtól simán letérdelhettek a Windows XP-s laptopok?



|

Nem mindennapi történet került elő a régi szép Windows XP-s időkből.

Hirdetés

Októberben lesz a harmincharmadik évfordulója, hogy Janet Jackson megjelentette az egyik legnagyobb slágerét, a társadalmi igazságtalanságok eltörléséért kiáltó Rythm Nationt, amely egészen a Billboard 100-as lista második helyéig jutott, s egy produceri Grammy-jelölést is összehozott az énekesnőnek. A pörgős dalnak végül nem sikerült a zene erejével megváltania a világot, ahhoz viszont elég hatásos volt, hogy kapitulációra kényszerítsen néhány Windows XP-s laptopot.

A meglepő történetet nem más, mint Raymond Chen, a Microsoft vezető szoftvermérnöke tárta fel egy nemrég publikált blogbejegyzésben. A poszt szerint Chen egy kollégájától hallotta a sztorit, aki a Windows XP terméktámogatásán dolgozott. Azokban az időkben "egy nagy számítógépgyártó" értesítette a Microsoftot, hogy a Rythm Nation lejátszásakor összeomlanak bizonyos notebookjai.

Hirdetés

A redmondiak első meghökkentő felfedezése az volt, hogy a dal pusztító ereje nemcsak a kérdéses laptopokra volt hatással, hanem néhány olyan masinára is, amelyek a lejátszásra használt készülékek közelében voltak, és teljesen más gyártótól származtak. Mint később kiderült, az X-aktákba illő rejtély nyitja az volt, hogy a Rythm Nation tartalmazott egy természetes rezonanciafrekvenciát, amelyre reagáltak az érintett notebookokban használt 5400 rpm-es merevlemezek.

Erről értesülve a gyártó végül egy egyedi szoftveres szűrőt épített a laptopok hangrendszerébe, amely automatikusan blokkolta a galibát okozó frekvenciát.

"És biztos vagyok benne, hogy erre az audioszűrőre gondosan rá is ragasztották a "Ne távolítsa el" matrica digitális változatát. Bár attól tartok, hogy a megoldás hozzáadása óta eltelt sok-sok év alatt már mindenki elfelejtette, hogy miért is van ott. Remélhetőleg a laptopjainkban nincs még mindig ott ez az audioszűrő, hogy megvédjen egy olyan merevlemezmodell károsodásától, amelyet már nem is használnak."

- írta Chen a visszaemlékezésében, a poszt végére beszúrva a Tacoma Narrows híd 1940-es leszakadásának híres esetét is, melynek hátterében szintén a rezonancia okozta heves kilengések álltak, valamint Bryan Cantrill YouTube-videóját, amelyben puszta kiabálással zavarta meg egy szerver működését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.