Hirdetés

Az Nvidia úgy beszólt a kriptovalutáknak, hogy a fal adta a másikat



|

Erős szavak hangzottak el a kriptoláz egyik legnagyobb nyertesétől.

Hirdetés

A tavalyi év ugyan a kriptovaluták árfolyamának összeomlását hozta, ám az Nvidia azért így is jól keresett, amíg tartott a blokkláncpénz körüli őrület, a hardveréhes bányászat ugyanis elképesztő magasságokba tolta a cég videokártyái iránti keresletet.

A kriptó viszont már a tegnap slágere, mostanság minden az olyan mesterséges intelligencián alapuló generatív modellek körül forog, mint a ChatGPT, az Nvidia pedig most látványosan igyekszik megtagadni a saját (közel)közelmúltját.

Hirdetés

A The Guardiannek adott interjújában ugyanis a vállalat technológiai igazgatója, Michael Kagan erős szavakat fogalmazott meg a kriptovaluták kapcsán:

"Ezeknek a kripto cuccoknak párhuzamos feldolgozásra volt szükségük, ebben pedig az Nvidia termékei a legjobbak, így az emberek egyszerűen beprogramozták, hogy erre a célra használják őket. Vettek egy csomó cuccot, aztán végül összeomlott az egész, mert semmi hasznosat nem hozott a társadalom számára. A mesterséges intelligencia viszont igen. A ChatGPT-vel mindenki létrehozhatja a saját gépét, a saját programját: csak megmondod neki, hogy mit csináljon, és megteszi. Ha pedig nem úgy működik, ahogyan szeretnéd, akkor csak szólsz neki, hogy valami mást akarsz."

- nyilatkozta Kagan. A technológiai igazgató azt is elmondta, hogy személy szerint sosem hitt benne, hogy a kriptovaluták az emberiség javát szolgálják, de az emberek "őrült dolgokat" csinálnak és "őrült dolgokat vesznek", ők pedig eladták azokat nekik.

Az új kedvenc viszont a ChatGPT, amin persze nincs mit csodálkozni, hiszen a fejlesztő OpenAI és a fő befektető Microsoft több ezer Nvidia A100-as GPU-t vetettek be a chatbotot hajtó GPT nyelvi modell betanítására, a redmondiak pedig az Azure felhőszolgáltatáson keresztül kínált virtuális szuperszámítógépeiket is a zöld csapat hardvereire alapozzák.

Annyi bizonyos, hogy két éve még elképzelhetetlen volt, hogy az Nvidia egy magas rangú vezetője nyilvánosan pocskondiázza a kriptovalutákat, azt viszont meg kell adni a cégnek, hogy a blokkláncpénz mögé sosem álltak be látványosan, inkább csendes haszonélvezői voltak a jelenségnek. Ezt mutatja, hogy a vállalatot tavaly 5,5 millió dollárra bírságolta az amerikai tőzsdefelügyelet, amiért eltitkolta, hogy pontosan mennyi bevétele származik a kriptobányászatból, az LHR szoftveres limiter bevezetése pedig úgy-ahogy még akadályozni is próbálta bizonyos hardverek ilyen célú felhasználását.

Ezzel szemben az MI iránti elköteleződést most büszkén kiteszik az ablakba: a vezérigazgató Jensen Huang egy nemrégi nyilatkozatában még a játékosokat is igyekezett lelkesíteni a téma iránt, amikor a mesterséges intelligenciával kapcsolatos hardveres fejlesztések hozományának tulajdonította a videokártyák új generációjával elért technológiai vívmányokat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.