Hirdetés

Az OpenAI fejlesztői inkább nem kértek Elon Musk pénzéből, mert azonnal főnökösködni kezdett



|

Túl sok befolyást akart, inkább a pénzéről is lemondott az OpenAI. Jól döntöttek?

Hirdetés

Ugyan már évek óta tevékenykednek, az OpenAI az elmúlt néhány hónapban vált csak globálisan ismert névvé, hiszen a generatív nyelvi modelljük, a GPT olyan képességekről tett tanúbizonyságot, amit korábban egy chatprogram sem tudott megközelíteni.

Azt valószínűleg kevesebben hallották, hogy a képalkotásban jeleskedő DALL-E is az OpenAI teremtménye, arról pedig csak a legtájékozottabbak tudnak, hogy az OpenAI első éveiben még Elon Musk is kapcsolatban volt a startuppal, de már akkor is mutatkoztak vezetői stílusának aggasztó jelei. Egész egyszerűen túl sokat akart.

Hirdetés

Mikor 2015-ben elindult az OpenAI, számos, a technológiai világban neves befektető szállt be a startupba. Reid Hoffman és Peter Thiel mellett Elon Musk is komoly összeggel támogatta meg a csapatot, akik több, mint 1 milliárd dollárt gyűjtöttek össze a rajtra, vagyis pontosabban gyűjtöttek volna, az összegek ugyanis nem érkeztek be egy összegben, hanem részletekben egyeztek meg a befektetőkkel.

Elon Musk, miután beindult az OpenAI tevékenysége, és felmerült, hogy a mesterséges intelligenciát Reddit-posztokon kellene tanítani, teljesen át szerette volna venni a vállalat felett az irányítást, ezt azonban az alapító tagok, Greg Brockman és Sam Altman visszautasították.

Musk ezután teljesen kiszállt az OpenAI-ból, és a finanszírozást sem vállalta tovább, így komoly pénzügyi probléma ütötte fel a fejét. Az addig teljesen non-profit vállalat 2019-ben megalapította az OpenAI Limited Partnershipet, egy profit orientált alvállalatot, ami biztosította, hogy a kísérleti laboratórium is tovább működhessen. Mára úgy fest, jól döntöttek, főleg ha a Twitter körüli botrányokat nézzük az elmúlt időszakban, ami jól mutatja Musk arcát, ha tényleg teljhatalmat gyakorolhat.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.