Hirdetés

Az Oppo hozza el nekünk a Sárkányok háza hivatalos mobilját, nem tudjuk, mit gondoljunk



|

Ennél exkluzívabb már nem is lehetne, mégsem látjuk, mitől indokolt a Sárkányok háza termékkapcsolás.

Hirdetés

Az első évad végére kiderült, hogy Sárkányok háza méltó utódja - azaz, ha a kronológiát vesszük, elődje - a Trónok harcának, sőt, még fel is múlja azt, ha számításba vesszük az utolsó két évadot. (Inkább ne vegyük, mindenkinek jobb lesz úgy.) Az internet is szerette, mi is imádtuk - kritikánk itt -, most azonban, hogy megjelenik egy hivatalos okostelefon is hozzá, nem vagyunk biztosak benne, hogy erre vágyunk. Márpedig megjelenik, méghozzá az Oppo-nak hála.

Ez persze nem jelenti azt, hogy baj lenne a termékkel: az Oppo Reno 8 Pro 5G-re épített karosszéria és egyéb körítés klasszikus flagship telefon Nyolcmagos MediaTek Dimensity 8100-Max chipsettel, akár 12 GB LPDDR5 RAM-mal és 120 Hz-es Full HD+ AMOLED-kijelzővel. A 80 wattos gyorstöltés és a 32 megapixeles szelfikamera már csak hab a tortán.

Hirdetés

Ami különlegessé teszi, az a párnázott bőrborítás a Targaryen-ház szimbólumával, illetve a dobozban található sárkánytojás, sárkányos SIM-kiszedő tű és telefontámasztó, kulcstartó és Vyseris király "saját kezű" ajánlólevele, amivel nyilván valami olyasmit szeretne üzenni, hogy ők is illyen telóval küldték volna el a hadüzenetet a Hét Királyságban, ha tartott volna ott a technológia.

A telefon egyelőre csak Indiában lesz elérhető, ha valaki így is vágyna rá, itt találhat róla bővebb információkat.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.