Hirdetés

Az új Apple Watch beelőzheti a Samsungot egy fontos funkcióval



|

Egy friss jelentés szerint mindkét cég ugyanarra a funkcióra utazik, de az Apple járhat előrébb.

Hirdetés

Ha maradunk a korábbi sormintánál, az Apple valamikor az ősz során fogja leleplezni az Apple Watch Series 8-at, a Samsung pedig néhány héttel korábban, augusztus környékén mutathatja be a saját okosóráit, a Galaxy Watch5-szériát.

Az utóbbi kapcsán nemrég írtuk meg, hogy a pletykák szerint már testhőmérséklet-szenzorral érkezik, egy elemző viszont most belengette, hogy végül a cupertinóiak hozhatják el előbb ezt a régen várt újdonságot.

Hirdetés

A jelentés forrása a megbízhatóbb szivárogtatók közé tartozó Ming-Chi Kuo, aki a Twitteren tárta a világ elé az értesüléseit. A testhőmérséklet-mérést már a tavaly piacra dobott Apple Watch Series 7-be is sokan várták, de Kuo most arról ír, hogy a 8-as sorozat lehet a befutó. Az elemző szerint a cupertinóiak tavaly csak a mérnöki tesztfázisban kaszálták el a Series 7 beépített hőmérőjét, azóta viszont sikerült előállniuk egy pontosabb adatokkal szolgáló megoldással.

Ez ugyanis nem könnyű feladat, mivel az óra a bőr hőmérséklete alapján kalkulálja ki az adatokat, amit nagyban befolyásolhat a külső hőmérséklet is. A bizonytalansági faktort az algoritmus hivatott ellensúlyozni, az Apple pedig végre dűlőre juthatott vele. Ezt követően Kuo egy harmadik posztban közölte, hogy szerinte a korábbi jelentésekkel ellentétben a Samsung algoritmusa még nem áll készen a rajtra, ezért a Galaxy Watch5 nem biztos, hogy támogatni fogja a funkciót.

Kuo jelentését érdemes fenntartásokkal kezelni, egyrészt mert nyilván nem hivatalos információról van szó, másrészt pedig azért, mert ő sem egyértelmű kijelentő módban nyilatkozott. A Watch5 leleplezéséig még hónapok vannak hátra, így addig érdemes lehet figyelemmel kísérni, mit mondanak mások a testhőszenzort illetően.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.