Hirdetés

Az új Nothing Phone 2 olyan, mint egy „mi változott?” képrejtvény



|

Közzétették az első látványterveket a júliusban érkező semmitelefonról.

Hirdetés

Azt már tudjuk, hogy a Nothing Phone (2) bivalyerős processzorral csavarja majd el a felhasználók fejét, ahogy azt is, hogy a korábbinál combosabb akkumulátor kerül bele. Egészen eddig azonban csak találgatni lehetett, hogy a külsejét tekintve miben fog eltérni a második generáció a nagy elődtől.

Most az OnLeaks mögött álló Steve Hemmerstoffernek köszönhetően kiderült, hogy nem túl sokban.

Hirdetés

A Twitteren közzétett képek tanúsága szerint ugyanis valóban csak egészen apró eltérések lesznek a Phone (1) és a Phone (2) között. Ezek közül a legszembetűnőbb a videó rögzítését jelző hátlapi piros LED, amely az első generációnál még egy kerek pöttyként jelent meg a telefonon, a Phone (2)-nél azonban már egy rövid vízszintes csík formájában látható.

Balra a Nothing Phone (2), jobbra a Phone (1)
Balra a Nothing Phone (2), jobbra a Phone (1)

Ezen felül módosították a hátlap jellegzetes LED-csíkjait, amelyek az első generációnál még össztefüggő sávot alkottak a vezeték nélküli töltő körül, az új verzión azonban már több kisebb LED-szakaszt rendeztek el a hátlapon, amelyeket egyenként lehet programozni is, így mindenki egyedi fénymintákat hozhat létre magának.

A kameramodul melletti vaku szimpla LED-jét megkettőzték, ami hatékonyabb bevilágítást ígér a fotókhoz, akár gyenge fényviszonyok mellett is.

A közzétett látványterveken kevésbé érzékelhető, de a telefon elő-, és hátlapja is kapott egy enyhe görbületet - ezt 2,5 dimenziósnak nevezik - aminek köszönhetően jobban belesimul a tenyérbe, de a képernyőt néző felhasználó számára is szebb látványt biztosít. Az új változatnak a sarkait is lekerekítették, ami miatt sokakat az iPhone 6-ra emlékeztet.

Az enyhe görbület nem látszik a látványterveken
Az enyhe görbület nem látszik a látványterveken

Carl Pei cége a fenntarthatóságot is szem előtt tartja: a Phone (2)-nek alacsonyabb lesz a karbonlábnyoma, mint az első generációnak, háromszor annyi újrahasznosított, és természetes alapanyagból készül, csomagolása pedig teljesen műanyagmentes lesz. A telefon alumínium kerete pedig teljes mértékben 100 százalékban megújuló energiával újrahasznosított fémből készül.

A Smartprix szerkesztői egyébként arra figyelmeztették az olvasókat, hogy a fenti képek csak renderelt látványtervek, ami azt jelenti, hogy a végső változat megjelenése eltérhet ettől - azonban a Nothing designereinek pragmatizmusát ismerve, valószínűleg nem sokkal fog különbözni a júliusban érkező változat a mostani képektől.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.