Hirdetés

Az Xbox fejese megvillantotta Microsoft játékstreaming tv-stickjét



|

Phil Spencer "véletlenül" szem előtt felejtette a legapróbb xboxot.

Hirdetés

A Google nemrég végképp feladta a próbálkozást a Stadiával, a Microsoft viszont töretlenül hisz a felhős játékokban, melynek jegyében az Xbox Cloud Gaming egy ideje már az okostévéken is elérhető, tavaly óta pedig tudjuk, hogy később egy dedikált tv-sticket is kapunk az előfizetős szolgáltatáshoz.

A Keystone kódnevű kütyü kapcsán többnyire nagy a hallgatás, utoljára májusban erősítették meg a redmondiak, hogy továbbra is készülőben van, most azonban nagyon úgy tűnik, hogy újabb életjelet adott magáról a projekt.

Az Xbox-divízió vezetője, Phil Spencer ugyanis egy fotóval ünnepelte a Fallout című játéksorozat 25. születésnapját a Twitteren, amelyen a legfelső polcon egy feltűnően kicsi, Xbox-szerű tárgyat is kiszúrhatunk a gaming-relikviák között.

Hirdetés

Sokak szerint ez nem más, mint maga a Keystone, az eszköz pozicionálásából (a kép középső tengelyéhez közel van, enyhén a kamera, és nem a polccal szemben álló szemlélő felé fordítva) pedig arra következtethetünk, hogy Spencer direkt villantotta meg a kütyüt.

Cikkünk írásáig a Microsoft részéről senki sem kommentálta a dolgot, az Xbox hivatalos Twitter-fiókja viszont hozzászólt a poszthoz, azt írva, hogy "Mit is mondtunk a régi prototípusok polcra helyezéséről, főnök?". Magyarán a hivatalos kommunikáció azt akarja közvetíteni, hogy csak egy aktualitását vesztett változatról van szó, de a komment mindenesetre megerősíteni látszik a teóriát, hogy valóban a Keystone-t láthatjuk.

A felhasználók egyébként imádnak Spencer polcán "turkálni", tavaly egy kb. ugyanezen a ponton elhelyezett Nintendo Switch keltett nagy feltűnést, mivel sokan az Xbox Cloud Gaming switches rajtjára következtettek belőle, ám ebből eddig nem lett semmi.   

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.