Hirdetés

Az Xbox is megkaphatja a Windows 11 Android támogatását, konzolra jöhetnek az appok



|

A Windows 11 egyik izgalmas újítása a legfrissebb hírek szerint Xbox konzolokon is elérhető lesz.

Hirdetés

Sokat meséltünk már a hamarosan debütáló Windows 11 operációs rendszerről, amely a jelek szerint képes lesz bármilyen emulátor vagy távoli asztal nélkül Android applikációk natív futtatására. Ezt a funkciót azonban csak valamikor később vezeti be teljes egészében a Microsoft, de minden jel arra utal, hogy megéri várni rá, mert a PC-k mellett konzolokon is felbukkanhat.

Hirdetés

A redmondi vállalat azt szeretné elérni, hogy a Microsoft Store-ból Android appokat is letölthessenek a felhasználók az Amazon Appstore segítségével. A Store-ban már fel is bukkant a Windows Subsystem for Android névre keresztelt program, ami egyelőre nem csinál ugyan semmit, a leírásában azonban szerepel az Xbox One, amiből arra következtethetünk, hogy konzolon is elérhetővé válik majd a szolgáltatás.

Persze produktivitást elősegítő appokat aligha akarunk kontrollerrel kezelni, de a játékok és egyéb szórakoztató szoftverek bizonyára otthonra találnának a nappaliban. A cég egyelőre nem erősített meg semmit, úgyhogy érdemes pletykaként kezelni a dolgot, a operációs rendszer megjelenésével kicsit közelebb kerülünk majd az igazsághoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.