Hirdetés

Azzal gyanúsítanak egy rendőrt, hogy az Apple követőjével figyelte meg az exbarátnőjét



|

Újabb súlyos visszaélés főszereplője lehetett az egészen más célokra kitalált AirTag tracker.

Hirdetés

A 2021 áprilisában piacra dobott Apple AirTag alapvetően egy iszonyú hasznos kütyü, hiszen apró méretének hála szinte bármihez rögzíthetjük, hogy aztán a Lokátor alkalmazáson keresztül könnyedén követhessük vele az adott tárgy hollétét. A termék megjelenése után azonban hamar bebizonyosodott, hogy az emberek nemcsak az eltűnt kulcscsomójuk, vagy a megfújt kerékpárjuk visszaszerzésére használják, hanem egymás illetéktelen megfigyelésére is.

Az Apple ugyan próbált tenni a dolog ellen, a technikai változtatások azonban nem akadályozzák meg a visszaéléseket, amit annak a férfinak az esete is bizonyít, akit nemrég az AirTag segítségével követett a féltékeny párja, hogy aztán végezzen vele. Most pedig egy újabb  ügy látott napvilágot, melyben egy floridai rendőr a gyanúsított.

Hirdetés

A Miami Herald cikkére hivatkozó AppleInsider beszámolója szerint a Miami Dade rendőrségnél szolgáló 27 éves Javier Magarinnal még márciusban szakított a meg nem nevezett barátnője. A férfi először az egykori párja autójának csomagtartójában rejtett el egy AirTaget, a kütyüt azonban lebuktatta a követő által kiadott hangjelzés. Ezt az Apple néhány hónapja vezette be, és 8-24 óránként szólal meg, ha a tracker túl messzire kerül a regisztrált tulajdonosától.

Az exbarátnő kérdőre vonta a férfit, aki végül maga árulta el, hogy hová dugta az AirTaget, ám ezzel nem ért véget a zaklatás, később egy újabb követőt is elhelyezett, ezúttal a lökhárító mögött rögzítve az eszközt. Az áldozat ezt sem tudta saját erőből megtalálni, de másodszorra már egyenesen a rendőrségre hajtott, ahol gyorsan felfedezték az AirTaget.

Magarint június másodikán tartóztatták le, és zaklatás vétsége, valamint nyomkövető eszköz illegális használata miatt emeltek vádat ellene. A férfi helyzetét súlyosbítja, hogy nem állt meg az egykori párja követésénél: fel is törte annak online fiókjait, és visszamondta egy lefoglalt repülőjegyét, továbbá az Instagramon is posztolt egy fegyvert ábrázoló fotót egy fenyegető üzenettel, miután a nő kilátásba helyezte, hogy távoltartási végzést kér ellene.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.