Hirdetés

Azzal vádolják a Google-t, hogy lenyúlta a ChatGPT adatait a Bard chatbot betanításához



|

Újabb kínos epizódhoz érkezett a Bard chatbot története.

Hirdetés

A ChatGPT tavalyi megjelenése jószerével egyik napról a másikra valóságos háborút robbantott ki a nagy nyelvi modelleken alapuló szöveggenerátorok piacán, miután a Microsoft rárepült a technológiára, és egy 10 milliárd dolláros befektetést követően villámgyorsan integrálta a Bing keresőbe, komoly kihívást állítva a Google elé.

A keresőóriás erre sietve be is mutatta a saját megoldását, a Bardot, ám az MI-csevegő debütálásába alaposan belerontott egy banális hiba, majd arról röppent fel egy pletyka, hogy még a Google saját mérnökei is elhamarkodottnak vélik szolgáltatás prezentálását. A vállalat azóta ha korlátozottan is, de már a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tette a chatbotot, most viszont egy komoly vádra volt kénytelen reagálni.

Hirdetés

A The Information ugyanis nemrég arról számolt be, hogy felmondott a Google AI egyik kutatója, egy bizonyos Jacob Devlin, miután rájött, hogy a Bardon dolgozó csapat a ChatGPT engedély nélkül felhasznált adatainak segítségével tanítja be a chatbotot, méghozzá a ShareGPT nevű weboldalon keresztül. Devlin állítólag a feletteseivel, köztük a vezérigazgató Sundar Pichai-jal is megosztotta az aggodalmait, a távozása óta pedig már a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI állományát erősíti. A jelentés publikálását követően a The Verge felkereste a Google-t, a cég azonban határozottan tagadta, hogy az OpenAI adatait használnák:

"A Bardot nem a ShareGPT, vagy a ChatGPT adatain képezzük."

- nyilatkozta a portálnak Chris Pappas, a keresőóriás szóvivője. A The Information cikke ugyanakkor egybeesést mutat az Android Authority értesüléseivel, mely szerint a Bard egy beszélgetés során nemrég azt írta, hogy a GPT-3 nyelvi modellen alapul, ami a ChatGPT mögött álló technológia egy korábbi verziója. A lapnak képernyőfotói is vannak erről, egy későbbi csevegésben viszont a Chatbot már azt állította, hogy a Google-féle LaMDA hajtja.

Akárhogy is legyen, az tény, hogy a Google-t váratlanul érte a ChatGPT elsöprő sikere, a lemaradást pedig a The Information belsős forrásai szerint most azzal próbálják áthidalni, hogy már az Alphabet másik leányvállalata, az MI-fejlesztésekre fókuszáló DeepMind is besegít a Bard chatbot csiszolgatásába.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.