Hirdetés

Azzal vádolják az Apple-t, hogy hazudott a gyenge iPhone-eladásokról



|

Egy csoportos keresetben azzal támadják az Apple-t, hogy hazudott a befektetőknek a gyenge iPhone-eladásokkal kapcsolatban.

Hirdetés

Egy bíró zöld utat adott Amerikában annak a csoportos keresetnek, amelyet az Apple ellen indítottak, és amelyben azt állítják, hogy a vállalat hazudott a befektetőknek az iPhone-eladásokkal kapcsolatban. Tim Cook állítólag megpróbálta elrejteni a befektetők elől, hogy nem kapkodnak az emberek az iPhone-ok után. A pert indító szervezet többek között nyugdíjazással is foglalkozik, és egyes tippek szerint jelentős befektetésük lehetett Apple-részvényekben. 

Hirdetés

A vádak a 2018 végi eredményekre irányulnak, ekkor jelentette be az Apple, hogy többé nem hozza nyilvánosságra az iPhone-ok konkrét eladási adatait. A 2019. év eleji tájékoztatóban már az árbevétel milliárdokkal való csökkentéséről beszéltek, aminek hatására egy nap alatt 10 százalékot esett az Apple árfolyama, ez 74 milliárddal csökkentette a piaci értékét, és gondot okozott a befektetőknek. 

A per szerint az Apple már korábban is tisztában volt a visszaeső eladásokkal, de egészen addig próbálta rejtegetni az eredményeit, ameddig és ahogyan csak arra képes volt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.