Hirdetés

Befutott az iOS 15.2 - meztelenség-felismerő és más fontos újítások érkeztek



|

Már elérhető az iOS legújabb frissítése, amiben több újdonság mellett a gyerekek biztonságára is nagy figyelmet fordítanak.

Hirdetés

Az elmúlt években már megszokhattuk a telefongyártóktól, legyen az az Apple vagy bármelyik androidos cég, hogy hiába adnak ki egy kerek számozású főverziót valamilyen szoftverből, az szinte mindig adós marad néhány fontos funkcióval, amit majd csak hetekkel, vagy hónapokkal később tesznek hozzá a fejlesztők.

Így van ez az iOS 15-tel is, amiből számos olyan technika hiányzik, amit korábban már megígért és bejelentett az Apple.

Hirdetés

Már elérhető az iOS 15.2, amivel az Apple elkezdi ledolgozni a lemaradását és végre megjelenik néhány olyan mechanika, amiket már a bejelentés óta szeretnének kipróbálni a felhasználók.

Az első és talán legfontosabb a meztelenséget szűrő védelem, amit a gyerekek által használt készülékeken lehet majd bekapcsolni, hogy a kimenő és beérkező fotókat is megvizsgálja a telefon. Itt persze nem arról van szó, hogy mindenáron elzárja majd a címzettet vagy a küldőt a lehetőségtől, hogy megossza vagy megnézze, amit akar, mindössze annyit tesz az Apple, hogy felhívja a figyelmét az esetleges veszélyekre.

A gyerekeknek minden alkalommal lehetőségük lesz kapcsolatba lépni valamelyik szülővel, a korábbi tervekkel ellentétben azonban ők nem kapnak azonnal értesítést, csak ha a gyerek is úgy akarja. A funkciót a családi megosztásban lehet majd engedélyezni. Az Apple azt mondja, hogy a fotók elemzése teljesen az eszközökön történik és nem is kötelező élni vele, így nem kell attól tartani, hogy illetéktelen kezekbe kerülne valamilyen érzékeny tartalom.

Változott a kamera alkalmazás is a legújabb modelleken. Az iOS 15.2 telepítése után a felhasználók végre megakadályozhatják, hogy automatikusan makró lencsére váltson a telefon, ha közel teszik azt egy objektumhoz. Bekerült továbbá egy nagyon hasznosnak ígérkező adatvédelmi jelentés is, ami összegyűjti, hogy melyik alkalmazások milyen adatainkhoz fértek hozzá az elmúlt időszakban, továbbá itt az internetes aktivitást is monitorozhatják a felhasználók.

Végül, de nem utolsósorban élesedett a Digital Legacy funkció is, mely lehetőséget ad arra, hogy a készülék gazdája kijelöljön egy kontaktot, aki hozzáférhet bizonyos tartalmaihoz, amennyiben ő meghalna.

Emellett persze több apróság is változik az iOS 15.2 érkezésével. A felhasználók mostantól e-mailt is küldhetnek úgy, hogy az Apple automatikusan elrejti a címüket a "hide my e-mail" funkcióval, átalakul a zárolt képernyőn megjelenő értesítés összefoglaló, bővült a TV app és a CarPlay is végre egy részletesebb térképet jelenít meg. Érdemes mihamarabb frissíteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.