Hirdetés

Befutottak a Windows 11 új emojijai



|

Végül tényleg nem kaptuk meg a korábban ígért 3D-s formákat.

Hirdetés

Habár a Windows 11 már október eleje óta elérhető, ez még korántsem jelenti, hogy kész lenne, hiszen a hibajavítások mellett továbbra is bővülőben van. Nemrég az új médialejátszó teszteléséről adhattunk hírt, most pedig befutottak a rendszer saját emojijai is.

Ezekről néhány hete derült ki, hogy mégsem a júliusban ígért 3D-s hatású kivitelben fognak megvalósulni, a végleges verzió láttán pedig valóban a hagyományos megoldás mellett döntöttek a redmondiak.

Hirdetés

A Microsoft az operációs rendszer hivatalos blogján jelentette be, hogy a Windows 11 November 2021 opcionális preview-frissítésével elérhetővé váltak a "Fluent" stílusú emojik, melyek tervezőik szerint egyszerre személyesek és ismerősek.

"A Windows 11 mostantól modernebb és kifejezőbb emojikat kínál a hibrid kommunikációban, amelyekkel szórakoztatóbbá, kifejezőbbé és személyesebbé teheti kommunikációját."

- írja Judy Safran-Aasen, a Winows Design Team programmenedzsere. Illusztráció gyanánt egy képet is kaptunk, amin a jó öreg Office Segéd, a magyarul csak Gem Géza néven ismert Clippy is tiszteletét teszi, immáron a gemkapocs emoji helyettesítőjeként.

Az egykori nagydumás asszisztens feltámasztásáról még nyáron rendezett twitteres szavazást a Microsoft, a jelek szerint pedig betartották az ígéretüket, miután a kért 20 ezer helyett több mint 170 ezren támogatták az ötletet.

Magukról az emojikról nem érdemes sokat mondani, hiszen egyéni ízlés dolga, kinek hogy tetszenek. Ami viszont a technológiai hátteret illeti, a bitmapekkel dolgozó Apple-lel szemben a  redmondiak a skálázhatóbb és helytakarékosabb vektoros megoldást alkalmazták. Az Emojipedia korábban készített egy összehasonlítást arról, hogy miként mutatnak az új emojik a Windows 10-ben látottak és a júliusi, 3D-hatású tervek mellett.

Sokan vannak, akik szerint a 3D-s út mutatósabb lett volna, mások viszont arra panaszkodtak, hogy ez a dizájn kevésbé kivehető, főleg a látásgondokkal küzdőknek. Ez vita persze most megoldódott, maradunk a 2D-nél, de a korábbi fekete kihúzás nélkül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.