Hirdetés

Bemutatkozott a Bixby 2.0



|

A Samsung AI-alapú asszisztense okostévékre, okoshangszórókra és okoshűtőkre is megérkezik.

Hirdetés

Azt túlzás lenne kijelenteni, hogy a Samsung Bixby asszisztense felnőtt, de mindenképp serdülőkorba lépett. Az AI-alapú asszisztens eredetileg a Galaxy S8-on debütált, és eleinte csak Amerikában volt elérhető. Azóta több mint 200 országban használható (hazánkban is, persze nem magyar nyelven), és több mint 10 millió regisztrált felhasználója van. 

Hirdetés

Most bemutatkozott a Bixby 2.0, aminek a legfőbb újdonsága, hogy már nem csak okostelefonokon működik. A Bixby 2.0 rajta lesz az okostévéken, okoshangszórókon, illetve a háztartási eszközökön (mint az okoshűtő). A Samsungnak természetesen minden kategóriában vannak saját termékei. 

A Bixbynek bőven akad ellenfele (Alexa, Siri, Cortana, Google Assistant), azonban semmiképp nem szabad leírni. Képes a hívások kezelésére, fotózásra, üzenetküldésre, beállítások módosítására, videolejátszásra, és még a külsős fejlesztők appjaiba is be tud épülni, és irányítani azokat a hangunk alapján. 

Minden bizonnyal hamarosan már csatornát és appot is vált a tévén, és további ügyes funkciókat tanul. A Bixby 2.0 SDK már elérhető. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.